20170224arany janos1Formabontó Arany János-album jelent meg a költőről elnevezett 2017-es emlékév kapcsán. A 6 ezer példányszámban kiadott kötet nem csak a Kárpát-medencében, hanem a nyugati magyar diaszpóra köreiben is elérhető lesz. A megvalósulást több milliós támogatással segítette a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány.

BL olafNem tud arról Aba Botond, hogy bárkit korrumpáltak volna a 4-es metró beruházása során. A BKV volt vezérigazgatója kész vagyonosodási vizsgálatot indítani maga és a családtagjai ellen.

Játszóház a Szent Imre téren április 1-én

2017. március 27., hétfő 11:53

jatszohaz 600x365Folytatódnak ingyenes szombati foglalkozásaink! A csepeli Játszóházban zajló ingyenes foglalkozásokra várjuk az érdeklődő gyermekeket és szüleiket. A foglalkozások 2017. december végéig tartanak.

Helyszín: Budapest, XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc út 88-92. szám alatti Játszóház, földszinti helyiségek (a volt II. Rákóczi Ferenc Iskola, bejárat a Szent Imre tér felől).

Fókuszban az új nemzeti politika

2017. március 27., hétfő 10:08

1993 1493 0szili1A kormány intézkedéseinek köszönhetően mi, magyar emberek jobban élünk, elkezdtük finanszírozni a hazai költségvetést, illetve önmagunkat is – ezt Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke mondta a Herényi Esték sorozat péntek esti előadásán.

A Herényi Kulturális és Sportegyesület rendezvényét Hende Csaba országgyűlési képviselő, Illés Károly alpolgármester, Lendvai Ferenc tanácsnok és több önkormányzati képviselő jelenlétében Koczka Tibor alpolgármester nyitotta meg, majd Németh Szilárd tartott lakossági fórumot. 

GMA 8121Csepelen rendezték meg az V. Országos KIP Szakmai Napot március 24-én, amelynek helyszíne a Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma volt. A KIP a Komplex Instrukciós Program rövidítése, amely arra hivatott, hogy elterjesszen egy új, de már bevált pedagógiai módszert. A szakmai napon az egész országból érkező több száz pedagógus mellett részt vett Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, Csépe Valéria akadémikus, Halász Gábor, az ELTE egyetemi tanára, Nagy Emese, a hejőkeresztúri iskola szakmai vezetője.

TBE 8303Ciprusról, Franciaországból és Spanyolországból érkező középiskolás diákok és tanárok részvételével rendeztek divatbemutatót a BGSZC Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnáziumban március 23-án. A látványos fashion shown fellépők saját készítésű farmerruhákat mutattak be, melyet szakemberek segítségével használt anyagokból állítottak össze.

A külföldi látogatók és kísérőik az Európai Unió támogatásával megvalósuló Erasmus+ mobilitási programon vesznek részt. Pénteken hagyományos magyar táncokkal ismerkedtek meg. A héten jártak a Parlamentben, a Bazilikában, megnézték a Halászbástyát, a Mátyás templomot, a Budai Várat, valamint egésznapos kiránduláson vettek részt Tihanyban és Balatonfüreden.

DACMárcius 19.-én vasárnap rendezték a veresegyházi Medveotthon szomszédságában a Sport XXI, Közép-Magyarország Régió mezei futóversenyét.

Az ideális területen megrendezett versenyen, szép napsütéses, de szeles időben 309 fiatal mérte össze tudását az U11 és U13-as korcsoportokban. A versenyen egyéni és csapat értékesés volt, a csapatoknál egyesületekként 4 fiú és 4 lány eredményeit összegezték helyezési számaik alapján, s így hirdettek eredményt.

Kiraly Nora es Csaladja

Különleges szépség- és stílusestekkel készül a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) április elején, a láthatatlan munka világnapja alkalmából. Ezeken a napokon azokat a hölgyeket szeretné az egyesület szórakoztatni, akik az otthoni teendőket végzik fáradhatatlan energiával és kitartással.

A Csepeli Királyerdei Művelődési Házban április 4-én szépségápolással és egészséggel foglalkozó szakemberek várják az érdeklődőket az ingyenes, ám regisztrációhoz kötött eseményen, ahol divatbemutatók és különböző egyedi programok színesítik a rendezvényt.

Kopek Rita festőművész kiállításának megnyitója

2017. március 23., csütörtök 15:45

KR meghivo fin 01A Csepeli Városkép Kft. (Csepel Galéria) tisztelettel meghívja Önt 2017. március 30-án 17 órára Kopek Rita festőművész kiállításának megnyitójára.

A kiállítást megnyitja: Feledy Balázs művészeti író

Közreműködik: Harmati Máté zeneszerző

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail