Látogatás a Metrans-nál

Kategória: Fejlesztések 2015. október 05., hétfő 10:34

blMúltkori lapszámunkban beszámoltunk arról a magyar kormány és a Siemens Zrt. között 2013-ban kötött stratégiai megállapodás megújításáról, amelynek köszönhetően a Siemens Zrt. a csepeli telephelyén 200 új munkahelyet teremtett Magyarországon. Küszöbön áll egy újabb munkahelyteremtő-beruházás, amelyről Borbély Lénárdot, Csepel polgármesterét kérdeztük. 

Európa egyik vezető kikötő-logisztikai cége, a Metrans 2017 elején kezdheti meg működését Csepelen, az alapkőletétel hamarosan megtörténik. A konténerterminálok üzemeltetésével foglalkozó cég kezdetben 200 új munkahelyet fog Csepelen teremteni.

A csepeli önkormányzat azt szeretné, ha az új munkahelyeket csepeli lakosok töltenék be, ezért olyan egyezséget kötöttünk a céggel, hogy a csepeliek előnyt fognak élvezni a munkaerő-felvétel során. A munkaerő-felvétel 2016-ban veheti kezdetét” – mondta Borbély Lénárd, aki a múlt héten Süle Lászlóval, a Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Kft. vezetőjével látogatást tett Dunaszerdahelyen, a cég egyik telephelyén, ahol tájékozódtak a cég működéséről.

„A gazdaságfejlesztéssel foglalkozó céget azért hoztuk létre, hogy az ehhez hasonló ügyeket összefogja. Célunk, hogy az elkövetkező években minél több munkahelyteremtő-beruházás érkezzen kerületünkbe. A Metrans által létesített beruházás ennek a folyamatnak csak az első lépése, mert az további logisztikai beruházásokat fog vonzani Csepelre. Jó úton haladunk afelé, hogy Csepel újra ipari fellegvár legyen” – mondta a polgármester, aki kitért arra is, hogy Csepel büszke lehet a közmunkásaira is, mert 30 százalék felett van azok aránya, akik vissza tudnak találni a munkaerőpiacra. „A közmunkásoknak köszönettel tartozunk, mert sokat segítenek abban, hogy a kerületünk rendezett, tiszta, és ápolt legyen” – tette hozzá.

 

Utoljára frissítve: 2015. október 10., szombat 21:47

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail