2014. november 24., hétfő
Ma 2014. november 24., hétfő, Emma napja van. Holnap Katalin napja lesz.
Háromnapos jazz verseny és egy világsztár az Egressyben Facebook PDF Nyomtatás E-mail
2013. március 08. péntek, 20:34

jazzMárcius 8-án, pénteken ismét megtelt az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola koncertterme, a tíz órakor kezdődő megnyitóra. A szépszámú érdeklődő jelenlétében Balogh Gábor igazgató konferálása mellett, a Nagytiszteletű Hantos Péter, a Tököl-Halásztelki Református Egyházközség lelkipásztora köszöntötte a háromnapos verseny résztvevőit. Mint elmondta, jazz versenyt még nem nyitott meg, de a Biblia ide vágó 150. zsoltárában megkapta a segítséget: ”Dicsérjétek őt kürtzengéssel, dicsérjétek őt hárfán  és citerán, dicsérjétek őt dobbal, dicsérjétek őt hegedűkkel és fuvolákkal" - Ezek szerint jó helyre jöttem”.

A lelkipásztort Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, alpolgármester követte, aki Németh Szilárd országgyűlési képviselő, polgármester üdvözlő szavait tolmácsolta. Az alpolgármester a csepeli önkormányzat nevében a Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntötte a jelenlévő hölgyeket, és sok szerencsét kívánt a versenyzőknek.

jazz3A zsűri elnöke, Borbély Mihály szaxofon és klarinét művésztanár röviden kitért a verseny szabályaira, majd sorsolás következett. Az első napon hét együttes lépett a színpadra, hogy eldöntse a végső helyezéseket.

Egy jazz zenész legnagyobb jutalma az lehet, hogy péntek délután hallhatta és láthatta Szakcsi Lakatos Bélát, akit a világ minden táján elismernek és szeretnek. A Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész ezúttal nem a hangszere mögött ült, hanem közvetlen előttünk és baráti beszélgetés keretében a Biblia és a zene kapcsolatáról tartott kurzust. „Amikor meghallottam, hogy milyen nívós versenyt rendeznek az Egressyben, felajánlottam fel igazgató úrnak, hogy megtartom ezt az előadást. Saját életemből merítve fontosnak tartom elmondani a fiataloknak, hogy a hittel való kapcsolatom megváltoztatta a hozzáállásomat a zenéhez. Vallom és terjesztem, hogy hit nélkül semmilyen művészet nincs. Van egy felsőbb értelem, amelyet egy értelmes lény hozott létre. Az Isten velünk zenészekkel is törődik, és aki hisz benne, annak a zenéhez alázatosnak kell lennie. Remélem, megfogadjátok szavaimat és jó zenészek lesztek!" - fejezte be gondolatait Szakcsi Lakatos Béla.

jazz4A verseny szombaton egész nap folytatódik. Reggeltől estig tizenkilenc szólista és tizenhárom énekes lép majd a színpadra. A szomabti napról és a vasárnapi díjkiosztó gálakoncertről is olvashatnak majd az érdeklődők a Csepel.hu-n.

Czapp József

Fotó: Bede Orsolya

Megosztás