Ön jó helyen jár. A világhálón megérkezett Csepelre, Budapest XXI. kerületébe, amely, mint most láthatja, bekapcsolódott az ország és a világ legnagyobb információs sztrádájának forgalmába. Köszönjük érdeklődését. Információkat és lehetőségeket kínálunk ebben a "kikötőben". Csepelnek jók az adottságai. A Duna két ága fogja közre. A természet kincseit az évezredes történelmi hagyományokra alapozott emberi tudás, a csepeliek szakértelme gazdagította. Csepel világhírét nem adták ingyen. Az árát az itt lakó és dolgozó emberek fizették meg.
Ezt az örökséget, a hírnevet és a küzdőképességet megbecsüljük. Meggyőződésem szerint az, aki vállalkozni, dolgozni, gyarapodni akar, jó lehetőségeket talál erre Csepelen. Internetes tájékoztatónkban részletesen, havonta bővülő és módosuló tartalommal bemutatjuk ezeket a lehetőségeket.
A tájékozódást sok hasznos információval gyorsítjuk. Bemutatjuk a képviselő-testület tagjait, a polgármesteri hivatal szolgáltatásait, az önkormányzat gazdasági társaságait, a kerületi intézmények címeit, telefonszámait. Segítséget nyújtunk az ügyintézéshez, a tanuláshoz és a szórakozáshoz is.
Ez az internetes kikötő nyitott, - dunai hasonlattal élve - szabad kikötő. Nyitva állunk a lakosság, a vállalkozók és az érdeklődők előtt. Itt szabadon böngészhet az Ön számára fontos és érdekes információk között. Biztos vagyok abban, hogy rátalál arra, amit keres.
Sok sikert kíván XXI. kerületi felfedezéseihez, kalandozásához, tartós munkájához és gördülékeny ügyintézéséhez
|