Kétszeres ünnep volt a Nagy Imre nevét viselő Simon Bolivár sétányi intézményben. A legilletékesebbek, a gyerekek játékával adták át szerdán, Csepelen a teljesen felújított Nagy Imre Általános Művelődési Központot (az ÁMK-t).
Az ünnepséget a gyerekintézmény előtt transzparensekkel demonstráló jobbikosok sem tudták megzavarni. A kultuszminisztert a Jobbik aktivistái transzparensekkel várták az ÁMK bejárata előtt. Hiller István köszönt a demonstrálóknak és folytatta útját. Rendőrségi közbeavatkozásra nem került sor.
Az uniós projekt befejezését összekötötték az ÁMK megnyitásának 25. évfordulójával. A negyedszázados csepeli intézményt több mint 224 millió forint értékű beruházással a pincétől a padlásig felújították. Az ünnepségen részt vett és beszédet mondott Hiller István oktatási- és kulturális miniszter, Podolák György, a városrész országgyűlési képviselője, és Rónahátiné Katona Cecília, az ÁMK intézményvezetője. Ott volt az ünnepségen Tóth Mihály, Csepel polgármestere. dr. Avarkeszi Dezső igazságügyi államtitkár, csepeli országgyűlési képviselő és Feith Bence, a 25 éves ÁMK első igazgatója.
A miniszter a csepeli projekt megvalósítóinak öt millió forintot és elismerő oklevelet adott át.
A projektet az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával teljesítették. A Közép-magyarországi Operatív Program keretén belül az „Esély=ÁMK Alapkészség, Művelődés, Környezettudatosság” című pályázatával nyerte el a több mint 224 millió forintos támogatást a Simon Bolivár sétányi rangos intézmény. A Csepeli Önkormányzat 10 %-os önrésszel járult hozzá a felújítás finanszírozásához.
A projekt keretében a főépületben kicserélték a nyílászárókat, teljes körű akadály-mentesítés valósult meg, a közlekedő terekben végrehajtották a burkolatcserét, festettek, mázoltak. Felújítottak több száz méternyi kerítést, az óvodai-bölcsődei konyhát, kicserélték, felújították a konyhatechnológiai eszközöket. Új udvari játékokat telepítettek, és befejeződött a készség- és képességfejlesztő játékok beszerzése is. A gyerekek örömmel vették birtokba a korszerű informatikai eszközparkot, az új multimédiás termet, az oktató szoftverekkel és a kényelmes új bútorokkal berendezett termeket.
A KMOP 4.6.1/B-2008-0128 azonosítószámú pályázat megvalósulása a Nagy Imre Általános Művelődési Központban
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2008. januárjában nyújtotta be pályázatát egyik intézménye, a Nagy Imre Általános Művelődési Központ infrastrukturális és eszközfejlesztésére.
A Közép-magyarországi Operatív Program 4.6.1/B-2008-0128 azonosítószámú, „Esély=ÁMK Alapkészség, Művelődés, Környezettudatosság” című pályázatával
224.236.000 Ft támogatásban részesült, melyet
24.915.811 Ft önrésszel egészített ki.
2008. október 30.-án aláírásra került a Támogatási szerződés. A kedvezményezett intézményben a következő fejlesztések valósultak meg az elmúlt másféléves projektidőszakban:
• nyílászárók cseréje a főépületben,
• teljes körű akadálymentesítés, a közlekedő terekben burkolatcsere, festés, mázolás,
• az intézmény udvarai körül a kerítés felújítása,
• az óvodai-bölcsődei konyha felújítása a konyhatechnológiai eszközök cseréjével együtt,
• új udvari játékok telepítése,
• készség- és képességfejlesztő játékok beszerzése,
• az informatikai eszközpark cseréje, multimédiás terem kialakítása, oktató szoftverek vásárlása,
• tanulói bútorok részleges cseréje.
A projekt eredményeképpen, zömében a nyári szünidőben elkészültek a felújítási munkák, megújultak a huszonötödik évfordulóját ünneplő Általános Művelődési Központ belső terei, arculata. A használók nagy örömmel vették birtokba a korszerű eszközparkot, a játékokat, berendezési tárgyakat, az otthonosabbá vált épületet.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, 10%-os önkormányzati önrésszel valósult meg.
|