KERESŐ

  Részletes keresés
  HÍREK
  Helyi hírek
  Hivatali hírek
  Kitekintő
  Régiónk
  Rendezvények
  Kerületünk
  Fotógaléria
  E-HIVATAL
  Testületi anyagok
  Jegyzőkönyvek
  Helyi rendeletek
  Határozatok
  Szerződések
  Támogatások
   INTÉZMÉNYEK
  Közintézmények
  Oktatás
  Egészségügy
  Sport
  SZOLGÁLTATÁSOK
  Vállalkozások
  Városfejlesztés
  Kapcsolatok
  A kerület térképe


 

  2010. március 08., hétfő
  Sennyvíztisztítós beadvány
     
Kitekintő
Az MTI tudósítása szerint ügyészséghez fordult a kereszténydemokrata Wertán Zsolt Zoltán a Budapesti Központi Szennyvíztisztító ügyében. A politikus a főváros jogi képviselője tevékenységének vizsgálatát kéri. A KDNP-s fővárosi képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a tét, hogy ötmilliárd forintot elveszít-e a főváros. Felidézte, hogy


a közel 200 milliárd forintos beruházás során a kivitelező menet közben akar egy pótmunkát - régészeti feltárásokra hivatkozva - elszámolni. Szerinte a jelenlegi jogi képviselő nem tesz meg mindent azért, hogy a főváros ne veszítse el a pótmunka kapcsán érintett ötmilliárd forintot.

Mint mondta, a beruházó konzorcium akkor terelte jogi útra az ügyet, amikor a területért még Hagyó Miklós felelt főpolgármester-helyettesként, a főváros jogi képviselője pedig a városüzemeltési bizottság elnökének, Lakos Imrének a felesége volt.
A tárgyalást kedden tartják, s ha jogerős ítélet születne, a fővárosnak ki kellene fizetnie ezt az összeget - közölte. Hozzátette: a bíróság elnökétől azt kérte, tekintettel az ügyészségi eljárásra, napolják el a tárgyalást.
 
A KDNP-s politikus az összeg nagyságát - utalva Balogh Zsolt, a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatója közelmúltbeli nyilatkozatára - Nokia-telefondobozokkal illusztrálta a sajtótájékoztatón és azt mondta, hogy 330 darabra lenne szükség a pénz elhelyezéséhez, ha dobozonként 15 millióval számolnak. Wertán Zsolt Zoltán szerint a BKV-hoz hasonló, sőt annál nagyobb pénzügyi problémák húzódhatnak meg a háttérben 
beruházás kapcsán.


 

ÖNKORMÁNYZAT

POLGÁRMESTERI HIVATAL

KERÜLETÜNK

CSEPEL TÉRKÉPE

DOKUMENTUMTÁR

KÖZÉRDEKŰ HÍVÓSZÁMOK


Impresszum
Budapest-Csepel Önkormányzata
© Minden jog fenntartva