Húzóágazat a mezőgazdaság

Kategória: Események 2018. február 21., szerda 09:46

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Radnóti Miklós Művelődési Házban tartott fórumon a magyar mezőgazdaság eredményeiről beszélt, de szóba került az április 8-ai választások tétje is.

A fórumot megelőző sajtótájékoztatón Fazekas Sándor elmondta, a kormány agrártámogatásokkal segíti a mezőgazdasági termelést, és a termelők piacra jutását. Elismerően szólt a csepeli fejlesztésekről, amikor kiemelte a Kis-Duna part rendbetételét, a 4,5 milliárd forint értékű útépítési programot és a Tamariska-domb természetvédelmi területté nyilvánítását. Borbély Lénárd, Csepel polgármestere kifejtette, az elmúlt nyolc évben a mezőgazdaság húzóágazattá vált, majd arról beszélt, hogy a választások legfontosabb kérdése, milyen lesz Magyarország és Európa jövője. – A Fidesz-KDNP az egyetlen pártszövetség, amely képes megvédeni Magyarországot – fogalmazott.

 

Borbély Lénárd a fórum felvezető részében elmondta, a mezőgazdaság teljesítményének is köszönhető, hogy hazánk ki tudott jönni abból a nehéz gazdasági helyzetből, amelyben 2010-ben volt. A földművelésügyi miniszter a magyar mezőgazdaság és az élelmiszertermelés teljesítményéről, a főváros és a vidék egymást erősítő kapcsolatáról beszélt. – Az új földtörvénnyel sikerült megvédeni a magyar földet. A nemzeti ügyek kormányának fontos, hogy azé legyen a föld, aki megműveli, és ne azoké a cégeké, amelyeket eladnak a külföldieknek – jelentette ki. Rátért arra, hogy 2010-ben a mezőgazdaság komoly válságban volt, de a gazdákkal történő összefogás után emelkedő pályára került. Az agrárpolitika célul tűzte ki, hogy a magyar mezőgazdaság megélhetést biztosítson gazdáknak és jó minőségű magyar élelmiszer kerüljön a fogyasztók asztalára. – Nőtt az agrárexport, emelkedett a foglalkoztatottság, ki tudtuk használni az uniós agrártámogatásokat, csökkentettük az alapvető élelmiszerek áfáját – sorolta a legfontosabb eredményeket. Arról is beszélt, hogy nemcsak bevándorlással lehet az európai értékrendet szétzilálni, hanem rossz minőségű import élelmiszerekkel is. – Ha az ember elveszíti a hitét, a kötődését, a kultúráját, akkor bármilyen tömegterméket el lehet neki adni – tette hozzá.

 

Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője elmondta, az egyik legfontosabb eredménynek azt tartja, hogy a mezőgazdaságban 70 ezer új munkahely jött létre, továbbá hogy a földtörvénynek köszönhetően a magyar föld több mint 80%-a kis- és középgazdák kezébe került. A Stop Soros törvénycsomagra rátérve kijelentette, arról azért nem szavaztak az országgyűlésben, mert a kormány a választópolgárokra szeretné bízni, hogy ez a törvénycsomag hatályba lépjen-e, így április 8-án erről is döntünk.

Lass Gábor

 

 

Utoljára frissítve: 2018. február 21., szerda 10:01

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail