Tanodák Éjszakája Csepelen

Kategória: Események 2018. május 12., szombat 18:14

GMA 4934Idén negyedik alkalommal rendezték meg a Tanodák Éjszakája országos figyelemfelkeltő akciót május 11-én. Ehhez csatlakozott először a csepeli Kompánia Tanoda is ahhoz a közös célkitűzéshez társulva, hogy ez az esemény a tanodák ünnepe legyen.

 A szervezők célja, hogy bárki megismerhesse a magyarországi tanodák munkáját, a foglalkozásokat vezető önkénteseket és a fejlesztő pedagógusokat, valamint legfőképp a gyerekeket, akik számára ezek a helyek kaput nyitnak a világ felé.

Az eseményt 2014-ben rendezték meg először azzal a céllal, hogy megismertessék a társadalommal az intézményrendszer fogalmát és annak tevékenységét. A bárki számára nyitott programokkal elsősorban a hátrányos helyzetű gyermekekre hívták fel a figyelmet.

Csepelen játékos feladatokat, pingpong versenyt és drámapedagógiai foglalkozást tartottak a szervezők és az önkéntesek. A délutáni órákban a közösen felvállalt feladatot is megoldották, a TANODA szót megalkották a gyerekekkel. A résztvevők a főzőcskézésnek örültek a legjobban, külön csoportokban kézműves hamburgereket, káposztasalátát és görög salátát készítettek az önkéntesek segítségével.

Magyarországon jelenleg háromszáz tanoda működik, a csepelit zömében a 10-16 éves korosztály keresi fel. Számukra főként a tanulásban egyéni fejlesztéssel segítenek, és a szabadidő minél tartalmasabb eltöltésére törekszenek a szakemberek és segítőik. Most óriási a sikere a legújabb zsonglőrfoglalkozásnak, de változatlanul kedvelt a főzőklub is – mondta el kérdésünkre Bolyhos Andrea szakmai vezető.

Utoljára frissítve: 2018. május 13., vasárnap 11:14

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail