A csepeli gyáros nyomdokain

Kategória: Archív 2019. augusztus 23. péntek, 14:20

 

gyar

 

A csepeli báró halálát követően a gyár vezetését fiai, illetve egyik veje, Chorin Ferenc vették át. Az alapító előd a mércét magasra tette, ráadásul a politikai és a gazdasági helyzet is számtalan nehézséget jelentett számukra: mindenekelőtt a Trianon okozta nyersanyaghiány, valamint a hadiüzemi termelést minimalizáló rendelkezések, a háborút követő szegénység.

Weiss Jenő és Weiss Alfonz azonban nem estek kétségbe, minden bizonnyal örökölték apjuk hidegvérét és találékonyságát. A gyártmányszerkezet átalakításával, új termékek készítésének bevezetésével lassan stabilizálni tudták a helyzetet még azokban a szűkös esztendőkben is. A gombostűtől a bögréig, a radiátortól a fürdőkádig, a repülőgépmotortól a személyautóig mindenfélét készítettek a ’20-as években. A polgári termékek előállításával szükségszerűvé vált azok eladásának a megszervezése, így hozták létre a WM kereskedelmi vállalatait: a Ferroglobus a vasárucikkek, az Agro-globus a mezőgépek, a Metalloglobus a színesfém termékek, a Termoglobus az egészségügyi eszközök és csövek forgalmazására jött létre. A világgazdasági válság hatásainak ellensúlyozására nagy hévvel kezdték meghonosítani a kerékpárok és a varrógépek, továbbá a motorkerékpárok gyártását. Megépítették Csepelen az ország első alumíniumkohóját, Bécsben csőgyárat alapítottak. A ’30-as évek második felében újra a hadiiparé lett a vezető szerep, a dolgozói létszám az egekbe szökött.

Biztos alapokra építkezve

A Weiss fivérek a gazdasági innováció, a beruházások, a technológiai fejlesztések mellett jóléti intézkedéseikben szintén követték apjukat, ez utóbbiban egyik húguk, Weiss Edith egyaránt kiemelkedő szerepet vállalt. Mind nagyobb befogadó létszámmal működtették a csecsemőotthont, az óvodát, a napközi otthont, a tanoncképzőt, a népkonyhát. A községben még utcatáblákat is kihelyeztettek, országszerte támogattak egyházi és gyermekintézményeket, rengetegszer ajánlották fel a községben készült termékeket (legtöbbször edényeket, tűzhelyeket, kerékpárokat) a különféle szervezeteknek segítségül.

A csepeli dolgozók sport és kulturális programokon vehettek részt ingyen vagy kedvezményesen, többek között hajókirándulásokra, színházi előadásokra mehettek. A kórházat emeletráépítésekkel bővítették, csakúgy, mint a gyár nagyirodáját. A sport mecénásai is voltak, Királyerdőben megépítették a vízitelepet és a horgásztanyát, valamint a kor csúcsszínvonalán felépíttették a csepeli sporttelepet.

 

A hagyomány érték

 

Már ebből a néhány példából kitűnik, hogy a tudás, a leleményesség mellett a szociális érzékenység egyaránt jellemezte a Weiss család újabb generációját. Büszkén folytatták az apa által megkezdett munkát, őrizve a régi értékeket, és melléjük újakat teremtettek. Nem csoda hát, hogy Jenő és Alfonz 1938-ban megkapták Csepel díszpolgári címét, Weiss Edith pedig a vöröskereszt helyi szervezetének lett a díszelnöke. Weiss Manfréd halálának 15. évfordulóján a csepeli munkások, a különböző WM vállalatok képviselői, a község és a család együtt rótták le kegyeletüket a báró szobránál. A Csepeli Hírlap korabeli száma az utódok megemlékezéséről így számolt be: „… a bárói család nevében, báró csepeli Weiss Jenő helyezett koszorút édesapjuk szobrára azon szavak kíséretében, hogy a család minden tagja mindenkor a példás édesapa nyomdokain akar haladni.” • MK

Utoljára frissítve: 2019. augusztus 23. péntek, 15:07

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail