Utcát neveznek el Mansfeld Péterről

Kategória: Archív 2011. március 18. péntek, 11:15

testuleti03.17Az 56-os forradalom után halálraítélt Mansfeld Péterről nevezik el a mostani Bajáki Ferenc utcát – egyebek mellett erről fogadott el javaslatot a képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülésén.

Németh Szilárd polgármester aláírta az ÖKO program keretében a pályázatban támogatást elnyert Kölcsey Lakásfenntartó Szövetkezettel azt a megállapodást, amelynek értelmében az önkormányzat 596 lakás fűtés-korszerűsítési felújításához járul hozzá 13,5 millió forint értékben.

Németh Szilárd polgármester előterjesztésében vitatták meg a képviselők azt a javaslatot, hogy Mansfeld Péterről, az 56-os forradalom után halálraítélt fiatalemberről nevezzék el a Bajáki Ferenc utcát. Mansfeld Péter március 10-én lett volna 70 éves. Ezen a napon emlékezést rendeztek a Csepel-Sziget Műszaki Szakközépiskolában, ahol Mansfeld Péter esztergályosnak tanult. Egy ipari tanulmányi versenyen második helyezést ért el. Részt vett az 56-os felkelésben, egyike volt a „pesti srácoknak”. A Széna téren Szabó bácsi futáraként tevékenykedett, fegyvereket és híreket közvetített a felkelő csoportok között. Letartóztatták, majd a forradalom legfiatalabb áldozataként, néhány nappal 18. születésnapja után kivégezték.

Borka-Szász Tamás, az MSZP frakcióvezetője szerint tragédia, ami Mansfeld Péterrel történt, de az utcanév megváltoztatását alaposabban meg kéne fontolni. Érdeklődve kérdezte, vajon kikérték-e a Bajáki Ferenc utcában élők véleményét. Pákozdi József, a Jobbik képviselője helyeselte a névváltoztatást, egyben javasolta, hogy a Ságvári Endre utcának is végre új nevet kellene adni. Németh Szilárd emlékeztetett arra, hogy Bajáki Ferenc az 1919-es kommunista Tanácsköztársaság idején vált hírhedtté, népbiztosként szolgálta a rettegett hatalmat. A középiskola, amelybe Mansfeld Péter járt, s amelyet egykor Bajákinak neveztek, már korábban új nevet vett fel. Éppen ideje, hogy „egy komisszár helyett egy áldozat” nevét vegye fel az utca. A Fidesz egyébként már korábban is próbálta átkeresztelni az utcát, de a terv a szocialisták ellenállásán elbukott. Az utcában élők véleményét megkérdezik, s a javaslatot csak utána továbbítják a fővárosi közgyűlésnek. A polgármester jelezte, hogy eljön az ideje, amikor a kommunista Ságvári Endre utca nevét is átkeresztelik.

A képviselő-testület elfogadta azt a javaslatot, hogy a csepeli önkormányzat kilép a Budapesti Kerületek Országos Önkormányzati Szövetségéből, valamint a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségéből. A polgármester azzal indokolta a döntést, hogy a szövetség gyakorlatilag semmilyen haszonnal nem járt Csepel számára, a tagság fenntartásával ugyanakkor csak feleslegesen költötték rá a közpénzt.

                                                                                                                                            Csarnai Attila

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail