A diákpolgármester tervei

Kategória: Archív 2011. április 21. csütörtök, 13:47

Kiss_Attila_3Kiss Attilát április 18-án választották meg Csepel diákpolgármesterévé, ő azonban meg sem ünnepelte ezt. Mint mondta, minden ugyanúgy megy tovább az életében, pusztán több feladata lesz tisztségéből adódóan.

Tervei között az első helyen az áll, hogy összekovácsolja a 44 főből álló diákönkormányzat csapatát. Szeretné, ha együtt tudnának működni egymással, valamint összehangoltan lenne képes a testület arra, hogy a munkákat egymás közt megossza.

Távlati tervei között szerepel, hogy rendezvényeket, kirándulásokat szervezzen a Vöröskereszttel együttműködve. A nyár folyamán papír- és könyvgyűjtést kíván szervezni, valamint szívesen vesz minden felajánlást, amivel a csepeli lakosság a munkájukat segítheti.

A két alpolgármesteri hely még kiadó a diákok között- egy általános- és egy középiskolás tanuló lesz kinevezve ezekre a posztokra, amint az erre kiírt pályázat eredményesen lezárul.

 

Kitzinger Adrienn- Csepel.hu

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail