Elfogták a táskarablót

2010. december 22. szerda, 11:19

2010. december 20-án állampolgári segítséggel elfogták azt a 17 éves csepeli fiatalt, aki 2010. december 20-án az esti órákban egy 30 éves csepeli nő kézitáskáját és abban lévő értékeket akarta megszerezni úgy, hogy a sértett hölgy után ment a Budapest, XXI. kerület Jupiter utca egyik társasházába. A lépcsőházban az elkövető késsel a kezében kezdte követelni a hölgy kézitáskáját, melynek átadását a hölgy megtagadta. Ezután az elkövető a hölgy kezében lévő táskát megfogta, rángatni kezdte, valamint a táska megszerzése érdekében a sértettet bántalmazta.

A hölgy lélekjelenlétének köszönhetően segítségért kiabált, amitől az elkövető megijedt és a bűncselekmény helyszínéről elfutott. A segélykiáltást a lépcsőház alagsorában tartózkodó fiatal férfi és a sértett édesapja is hallotta, akik a sértett segítségére sietettek. 

A fiatal férfi az elkövető személy után futott, akit a Budapest, XXI. kerület Jupiter utcában ért utol és a rendőrök kiérkezéséig visszatartott.

A bűncselekményt elkövető fiatalkorút előállították és rablás bűntett megalapozott gyanúja kihallgatták. A BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság az elkövetőt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását, melyet az ügyészség elutasított.  

Az elkövető ellen a büntetőeljárás lefolytatására a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya illetékes. 

A BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság megköszöni annak a segítőkész fiatalembernek a közreműködését, aki az elkövető személy elfogásában segítséget nyújtott.

kivalo_sportolok_dijÜnnepélyes keretek között, a Polgármesteri Hivatal Nagytermében adták át a legjobb csepeli sportolóknak és sportvezetőknek az idei esztendőben nyújtott teljesítményükért járó elismeréseket. Németh Szilárd, Csepel polgármestere köszöntőjében kiemelte, a sport, a testmozgás fontosságát, közösségi szerepét. Külön szólt arról, hogy országgyűlési képviselőként és polgármesterként mindent megtesz annak érdekében – ha kell, akkor a tulajdonviszonyok megváltoztatásával -, hogy a nagy múltú Béke téri sporttelep a kerületben élők számára ismételten a sport, a mozgás, a testedzés nyugodt színtere lehessen.

  Az Év Csepeli Sportolója”: 

    Jároszkievicz Krisztián                (kick-boksz Csepeli Szabadidősport Egyesület), 

    Kondár Anna                                 (kick-boksz Csepeli Szabadidőport Egyesület), 

    Korisánszky Péter                         (kenu  Csepeli Kajak-Kenu Egyesület) 

    Ritter Árpád                                   (birkózás  Csepeli Birkózó Club) 

 

„Az Év Csepeli utánpótlás leány sportolója”:  

    Kiss Hella                                       (evezés Csepeli Evezős Klub SE) 

 

„Az Év Csepeli utánpótlás fiú sportolója” : 

    Korisánszky Dávid György            (kajak-kenu Csepeli Kajak-Kenu Egyesület) 

 

„Az Év Csepeli Sportvezetője”: 

    Ludasi Róbert mesteredzőnek        (kajak-kenu Csepeli Kajak-Kenu Egyesület)

mt_gallery:Kiváló csepeli sportolókat és sportvezetőket jutalmaztak

IMG_6184Remek hangulatú, vidám délutánt tölthettek el a gyerekek a Királyerdei Művelődési Házban. Három szervezet: a Csikó sétányi 4H Klub, a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma Csepeli Szervezete és a Nagycsaládosok Csepeli Egyesülete közös szervezésében rendezték meg a „Karácsonyi Partyt”. A gyerekek énekeltek, és zenéltek alkalmi színjátszókká váltak, gyöngyöt fűztek, csokoládét öntöttek különböző formába… Ezen a délutánon minden adott volt, ami kicsik és nagyok örömére, vidámságára szolgált.

mt_gallery:„Karácsonyi Gyermek Party” a Királyerdőben…

Adni jó…

2010. december 21. kedd, 14:06

szaloncukorAdni jó… Az önkormányzat munkatársai a közelgő karácsony alkalmából egy nagy zsáknyi szaloncukorral lepték meg a Kovács Zoltán Alapítványi Óvoda gyermekeit. Az ovisok örömmel bontogatták a sztaniolpapíros, zselés és kókuszos édességet. Hiszen adni jó…


 

   

ajandekosztas

Lobog már a negyedik gyertya lángja is…

2010. december 20. hétfő, 09:29

advent4December 19-én, Advent negyedik vasárnapján is szép számban gyűltek össze a csepeliek a Polgármesteri Hivatal előtt. A Csepeli Önkormányzat és a Csepeli Lelkészkör áhítattal és ökumenikus imával egybekötött gyertyagyújtásra hívta a kerületünkben élőket. Zólyomi Mátyás evangélikus lelkipásztor és Sinkovicz Sándor baptista lelkipásztor a lelki megtisztulást, a várakozás kegyelmét, a karácsony közelgő eljöttét hangsúlyozta, amely fontos és minden ember számára szeretetteljes.




 
 
mt_gallery:Lobog már a negyedik gyertya lángja is…

Hajléktalanokra is gondolva ...

2010. december 18. szombat, 14:50

IMG_6145A Szent Imre téren megrendezett , remek hangulatú ünnepség után képviselők és az önkormányzat munkatársai a Vöröskereszt Ady Endre utcai Hajléktalan Szállójára mentek. Kakaót , teát és kalácsot vittek a szálló lakói számára. A forró italokat és a süteményt Makula László , az intézmény munkatársa vette át , és köszönetet mondott a sanyarú sorsú emberek nevében a nemes gesztusért.

nyilt_karacsonyA fogcsikorgató hideg ellenére sem maradt üresen a Szent Imre tér szökőkút előtti területe, ahol Csepel első nyílt karácsonyi ünnepére hívott mindenkit az Önkormányzat. Szépen feldíszített karácsonyfa, és a hangulathoz illő hóesés fogadta a délutáni rendezvényre kilátogatókat. A program első felében a Mátyás Király Általános Iskola növendékei adták elő karácsonyi műsorukat, Betlehemes játékot mutattak be a színpadon. A vacogós idő nem fogott ki a gyerekeken, és remek kis műsort adtak elő a kissé fagyoskodó közönségnek.

Az ezt követő technikai szünetet kihasználva remek lehetőség nyílt a tér két oldalát közrefogó árusok portékáinak megtekintésre, és felmelegítés gyanánt a kisebbek forró kakaót vagy teát és kalácsot, a nagyobbak pedig forralt bort vehettek magukhoz. Amíg a meleg italokkal „olvasztgatták” belsőjüket az emberek, a színpadon havas táj, és két manó jelent meg, beharangozva a gyerekek által várva-várt Mikulást. A manók megénekeltették a didergő apróságokat, és kisvártatva megérkezett a nagyszakállú jótevő is, aki tele zsákkal, és jókedvvel lépett a kicsik és nagyok elé. Ezután következett a közös produkció: a télapó és a manók az apróságokkal együtt mondtak mesét, énekeltek karácsonyi dalokat, játszottak és megtanulták a mikulást szánon hozó rénszarvasok neveit is. A bensőséges hangulatú műsort követően a csemeték szinte megrohanták a piros ruhás puttonyost egy-egy közös fotóért, és némi nyalánkságért, s ezzel - méltóan a remek kezdeményezéshez - ért véget az első nyílt karácsonyi ünnep Csepelen.
 
mt_gallery:Családias hangulatban telt a kerület nyílt karácsonya

December 19. Advent negyedik vasárnapja…

2010. december 17. péntek, 15:46

adventi_koszoruKözös gyertyagyújtásra hívja a kerületben élőket a Csepeli Önkormányzat és a Csepeli Lelkészkör. Az áhítattal és ökumenikus imával egybekötött gyertyagyújtás december 19-én 16 órakor kezdődik a Polgármesteri Hivatal előtt.

Tovább spórol az önkormányzat

2010. december 17. péntek, 14:45

_DSC0003A csepeli önkormányzat képviselő-testülete elfogadta a jövő évi költségvetés koncepcióját; a helyi közterület-felügyeleti feladatok ezentúl Csepelhez tartoznak; támogatják a HPV influenza elleni védőoltást; a Csevak Zrt.-be olvasztják a Csepeli Piacfejlesztő és Üzemeltető Kft.-t – egyebek mellett ezekről a kérdésekről döntött a képviselő-testület csütörtöki ülésén. A testület megemlékezett a napokban elhunyt Rottenbiller Ferenc labdarúgóról, akit az önkormányzat saját halottjának tekint.

A testületi ülés elején kért szót Borka-Szász Tamás, az MSZP frakcióvezetője, aki nehezményezte és viccnek tartotta, hogy túlságosan sok a sürgőséggel napirendre kerülő témajavaslat, amiket párttársai idő hiányában nem tudtak kellően áttanulmányozni. Úgy vélte, ilyen körülmények között nem lehet felelősségteljes döntéseket meghozni. Ezért bejelentette, hogy frakciója nem vesz részt az ülésen; ezután a szocialisták öt képviselője kivonult a teremből. 

A másik két ellenzéki párt, az LMP és a Jobbik képviselője nem követte a szocialisták példáját; a Fidesz képviselőivel együtt tárgyalták meg a napirendi pontokat. A képviselők emlékeztettek arra, hogy a korábbi, szocialisták által irányított önkormányzatban is rendszeresen előfordultak sürgősségi előterjesztések. 

A képviselő-testület elfogadta a jövő évi költségvetés koncepcióját. Tenk András (LMP) a témában jelezte, hogy egyetért a spórolással, de megfontolandónak tartotta a civil szervezetek támogatását. Németh Szilárd polgármester közölte, hogy a koncepció nem veszélyezteti a civil szervezetek működését. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy keskeny a palló, amin haladni kell, mivel az önkormányzat pénzügyi keretei szűkösek. Elég baj, hogy a korábbi önkormányzat sok olyan feladatot is magára vállalt, amik nem tartoznak közvetlen tevékenységi körébe. A polgármester várja a civil szervezetek javaslatait, hogy milyen feladatokat vállalnak el. Az önkormányzat csak valós alapokon működő civil szervezeteket támogat, nem pedig olyanokat, amelyek semmit nem csinálnak. Jóni Tibor, a cigány kisebbségi önkormányzat elnöke a cigányok pénzügyi támogatását kérte. Németh Szilárd jelezte, hogy lesz pénz a közmunkára, amiben a munkanélküli cigányok is részt vehetnek. Egyben kérte Jóni Tibort, hogy közösen látogassanak el olyan helyekre – például Háros bizonyos területeire --, ahol elfogadhatatlan sorban tartanak embereket. 

A képviselő-testület elfogadta a HPV influenza elleni védőoltások támogatását. A Fidesz már három évvel ezelőtt előterjesztést tett erről. A pénzügyi hátteret nem utolsó sorban a Csepel újság megszüntetésével teremtették elő, amivel 15 millió forintot takarítottak meg.

A testület elfogadta azt a javaslatot, hogy a Csepeli Piacfejlesztő és Üzemeltető Kft.-t a Csevak Zrt.-be olvasszák be. Ezzel a lépéssel szintén gazdaságosabb működtetés érhető el. Szintén a takarékosság jegyében született meg az a döntés, hogy az önkormányzat és intézményei a Sciamus Kft.-vel köt szerződést a telekommunikációs eszközök használatára. Borbély Lénárd alpolgármester emlékeztetett rá, hogy jelenleg havonta 8 millió forint közpénzt költenek el erre a célra, de ez az összeg 30-35 százalékkal csökkenthető. Ezt 2006-ban és 2007-ben is indítványozták, de a Fidesz javaslatát elutasították. Ha a szocialisták megfogadták volna a javaslatot, legalább 100 millió forint közpénzt megspóroltak volna.

 A helyi közterület-felügyeleti feladatok ezután Csepelhez tartoznak. Németh Szilárd kiemelte, hogy ezáltal gazdaságosabb és áttekinthetőbb működtetés érhető el. A jövőben nem képzelhető el, miként korábban ez a szokás járta, hogy a csepeli polgármestert nem tájékoztatják időben és megfelelően a kerületben végzett különféle közterületi munkálatokról. Ráadásul a közmunkások is hadra foghatók, akik így munkához jutnak, s jóval olcsóbban elvégzik azokat a feladatokat, amikre eddig feleslegesen túl sok közpénzt költött el az önkormányzat.

 Az ülésen döntött a Képviselő-Testület „Az Év Csepeli Sportolója”, „Az Év Csepeli Utánpótláskorú leány sportolója”, „Az Év Csepeli Utánpótláskorú fiú sportolója”, „Az Év Csepeli Sportvezetője” elismerések adományozására.

 

„Az Év Csepeli Sportolója”:

Jároszkievicz Krisztián                    (kick-boksz Csepeli Szabadidősport Egyesület),

 Kondár Anna                                    (kick-boksz Csepeli Szabadidőport Egyesület),

Korisánszky Péter                            (kenu  Csepeli Kajak-Kenu Egyesület)

 Ritter Árpád                                      (birkózás  Csepeli Birkózó Club)

 

„Az Év Csepeli utánpótlás leány sportolója”,

Kiss Hella                                            (evezés Csepeli Evezős Klub SE)

 

„Az Év Csepeli utánpótlás fiú sportolója”

Korisánszky Dávid György           (kajak-kenu Csepeli Kajak-Kenu Egyesület)

 

„Az Év Csepeli Sportvezetője”,

Ludasi Róbert mesteredzőnek    (kajak-kenu Csepeli Kajak-Kenu Egyesület)

mt_gallery:Képviselő-testületi ülés, 2010. december 16. 

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail