Kertvárosi karácsony

2010. december 14. kedd, 15:34
kertvaros

A betlehemi csillag nyomában

2010. december 14. kedd, 12:29
betlehem

Elhunyt Rottenbiller Ferenc

2010. december 14. kedd, 10:33

Életének 90. évében elhunyt Rottenbiller Ferenc, a Csepel háromszoros magyar bajnok, kétszeres válogatott labdarúgója.
A magyar szövetség honlapjának hétfői tájékoztatása szerint Rottenbiller a Csepel színeiben a negyvenes években három bajnoki címet szerzett, 1947-1948 között két alkalommal húzhatta magára a címeres mezt. Pályafutása során 213 élvonalbeli mérkőzésén tíz gólt szerzett.
Az elhunyt játékost december 21-én 10:30 órakor kísérik utolsó útjára a csepeli temetőben.
Forrás: MTI

Átadták az első cipősdobozokat

2010. december 14. kedd, 08:27

ciposdoboz_atadasDecember 11-én szombaton a Segítség Köve Alapítvány vendégül látta a Magyar Vöröskereszt Családok Átmeneti Otthonában élő szülőket és gyermekeket a Rákóczi Kert Civil- és Közösségi Házban, ahol átadásra kerültek az első cipősdoboz adományok. A helyszínen már a kezdés előtt egy órával gyülekeztek a vendégek, majd 18 órától egy rövid műsorral kedveskedtek a résztvevőknek.

Az előadás során gyermekek által előadott karácsonyi színdarabot, majd bábelőadást láthattak a látogatók, néhány karácsonyi dallal fűszerezve. A műsort követően finom süteményeket és üdítőt fogyaszthattak a gyermekek, végül átadásra kerültek a várva várt cipősdobozok is, mindenki nagy örömére.
December 17-én a Mészáros Jenő Speciális Általános Iskolában kapják meg a tanulók az ajándékokat, ezt követően december 19-én a csepeli védőnők segítségével juttatunk cipősdobokat rászoruló gyermekek részére.
További 200 cipősdobozt várunk még, hogy fogyatékos és down-kóros gyermekeket ajándékozhassunk meg. Készítsen Ön is cipősdobozt, melyet a Rákóczi Kert Civil- és Közösségi Házban adhat le!



mt_gallery:Átadták az első cipősdobozokat

Tájékoztatás vádemelésről

2010. december 13. hétfő, 14:01

jogA Fővárosi Főügyészség a mai napon vádiratot nyújtott be K. Tamás ellen előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt, és D. Gábor ellen bűnsegédként, előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt.

A vádirat lényege szerint a vádlottak 2009. január 7. napján délután 18 óra utáni időben megjelentek a Budapest XXI. kerületben működő Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában, ahol előzetes elhatározásuknak megfelelően, annak érdekében, hogy a D. Gábor vádlottra összegyűjtött terhelő dokumentumokat a sértettek ne tudják a hatósághoz eljuttatni, K. Tamás vádlott engedély nélkül tartott lőfegyverével lelőtte az iskola vezetőjét és egyik tanárát. 

Az eljárást a Fővárosi Bíróság folytatja. A vádlottak előzetes letartóztatásban vannak.

Forrás:

dr. Skoda Gabriella
szóvivő
Fővárosi Főügyészség

Gázolás a zebrán

2010. december 13. hétfő, 13:29

Vasárnap 17 órakor az Ady E. u. 67 szám előtt személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Csepelen. A gyalogátkelőhelyen akart átkelni egy 41 éves csepeli férfi a gyermekével, amikor egy 59 éves szintén csepeli férfi által vezetett, személygépkocsi elütötte őket. A helyszínre érkező mentő az édesapát és a gyermeket megvizsgálta, a gyermeket a Madarász utcai kórházba szállították további vizsgálat céljából. A baleset körülményeit a BRFK. Közlekedési főosztály vizsgálja. 

Forrás: XXI. Kerületi Rendőrkapitányság

Nagycsaládosok karácsonya a Kolping Házban

2010. december 13. hétfő, 11:51

nagycsaladosok_karacsonyaCsaládias, vidám hangulatban rendezték meg a Nagycsaládosok Országos Egyesületének csepeli csoportjai karácsonyi összejövetelüket a Kolping Házban szombat délután. Mintegy 25 nagycsaládból legalább százan voltak jelen az ünnepségen, ahol a gyerekek ajándékokat kaptak, mindenki élvezhette a műsorokat.

Igazi karácsonyváró hangulat jellemezte a találkozót. A Kolping Ház nagytermét feldíszítették; az asztalokon fenyőágak illatoztak és mécsesek égtek. A gyermekek kedvükre játszottak, szaladgáltak, gyönyörködtek a mesevilágban, és ették a szaloncukrot, finomságokat. Kis Betlehemet varázsoltak a családok elé,
melyet közös éneklés követett. A támogatóknak köszönhetően sok szép ajándékot osztottak szét, ebben serényen segédkeztek a kis angyalkáknak öltözött gyermekek. Hordták, vitték a játékokat, ötletes ajándékokat egymás nagy örömére.  Ezt követően a  gyerekek megnézhették a népszerű Diótörő történetét, közben a felnőttek gyönyörű karácsonyi dalokat énekeltek több szólamban is.

Ádámcsó Angéla, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete csepeli tagozatának vezetője elmondta, hogy nagy sikere volt a  kézműves foglalkozásnak. A színes gyurma kicsiket és nagyobbakat, de még a felnőtteket is alkotásra késztette. Jó érzés volt a hétköznapok rohanásában egy szusszanásnyira megállni, egymással találkozni, beszélgetni, megosztani az örömöket és gondokat. Legfőképpen pedig az a felemelő, hogy az ünnepségen résztvevők mindvégig egy nagycsaládban érezhették magukat, amely összetartó és szeretetteljes. 

mt_gallery:Nagycsaládosok karácsonya a Kolping Házban

Gyertyagyújtás Advent harmadik vasárnapján

2010. december 13. hétfő, 10:23

adventi_koszoru

Advent harmadik vasárnapján immár a harmadik gyertya lángja lobbant fel a polgármesteri hivatal előtt felállított koszorún. A csepeli önkormányzat és a csepeli lelkészkör meghívására szép számban jelentek meg a csepeli polgárok a közös gyertyagyújtásra.

Krammer András diakónus az eseményen egyebek között arról beszélt, hogy a mai, úgynevezett modern világunkban milyen szerepet játszik a lelki életünkre való figyelés, amelyet sokan elnyomnak, mintha nem is létezne. Emlékeztetett II. János Pál pápa szavaira, akitől egy újságíró még 1979-ben megkérdezte: Jézus Krisztusnak volna-e még mondandója, s ugyan miféle lenne az emberiség számára a 20. század végén. A pápa azt felelte, hogy „csak neki van mondandója". Miközben az emberek egy része a jólét kábulatában él, valójában a pénz, a hatalom, a gazdagság, a karriervágy rabságában vergődik. Folyton attól retteg, hogy elveszíti földi javait, ráadásul mohóságában egyre több kincsre áhítozik. Az ilyen ember nem találja meg lelki békéjét, mert a legfontosabbról, a lelkiségéről feledkezik meg. Szabadság helyett rabság jut osztályrészéül, amiből csak úgy szabadulhat meg, hogy elfogadja Jézus Krisztus megváltói ígéretét. Akkor pedig sem a betegség, sem a halál nem lehet úrrá az emberen – ez a karácsony előtti Advent egyik üzenete.

A diakónus szavai után Németh Szilárd polgármester gyújtotta meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját.

csepel_nivodijIdén tizedik alkalommal osztották ki a Csepel Nívódíjat, amelyet ezúttal dr. Vittay Tibor gyermekgyógyásznak és Kollár József középiskolai igazgatónak ítélt oda a csepeli önkormányzat. A díjat Borbély Lénárd alpolgármester adta át a Munkásotthonban.

Dr. Vittay Tibor csecsemő- és gyermekgyógyász főorvos Budapesten született 1931-ben, és már kisgyermekként arra vágyott, hogy másokon segíthessen. Az orvosi diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerezte meg 1955-ben. Csepelre 1978-ban került, amikor kinevezték a kerületi gyermek egészségügyi szolgálat vezetőjének. Nevéhez fűződik, hogy a lakóhelyhez közel alakítottak ki komplex gyermekrendelőket, ahol nemcsak gyógyító munka folyik, hanem a védőnői tanácsadás is megoldott. Így jött létre a csillagtelepi, a királyerdei és a Csikó sétányi gyermekrendelő. A rendelőkben lévő zsúfoltság csökkenését eredményezte az általa bevezetett iskolaorvosi rendszer. Fontosnak tartotta a fiatalok tanítását, ezért 30 éven keresztül a Semmelweis Ignác Egészségügyi Szakközépiskolában a csecsemő- és gyermekgyógyászat tantárgyat tanította. Hivatalosan 1991-ben ment nyugdíjba, valójában azonban egészen 1995-ig dolgozott. Legfontosabb célja az volt, hogy minél több egészséges gyermek éljen Csepelen. 

Dr. Vittay Tibor igencsak elérzékenyülten vette át a díjat. Egyre azt ismételgette: „Ez a kitüntetés nem nekem jár. Csak irányítottam, segítettem, akik Csepelen velem együtt tették a dolgukat”. Egykori kollégái, védőnők emlékeztettek arra, hogy a doktor úr sikeresen összefogta a kerületben dolgozó gyermekorvosokat, védőnőket, asszisztenseket. Az orvosok rendszeresen jártak továbbképzésre. A gyermekgyógyász jelenleg otthon, családjában vigyáz a gyerekek egészségére, pár héttel ezelőtt született meg az első dédunokája. 

Kollár József 1974 óta dolgozik jelenlegi munkahelyén, a Csepel-sziget Műszaki Szakközépiskola- Szakiskola és Kollégiumban, 21 éve az iskola igazgatója. Emellett három nagyobb elméleti szakterülettel foglalkozik: a szakképzés története 1945-től; a non-profit szervezetek (szakképző iskolák) marketing tevékenysége; a szakképzés távlati fejlesztése. Az iskolában munkatársai és a tanulók között is nagy népszerűségnek örvend. Szakmai tevékenysége mellett a város polgárainak lelki, lelkületi „tanára” is: a csepeli református egyházközösség presbitere. Méltatásában kiemelték, hogy diákjait a folytonos tanulásra- és továbbképzésre buzdítja. Arra törekszik, hogy mindig a legkorszerűbb módszerekkel segítse a tanulókat, a jövő szakembereit, nem utolsó sorban a munkatársait is, akik segítői vezetői munkájában. 

Kollár József elmondta, hogy minden téren Csepelhez kötődik, hiszen itt töltötte életét. Iskolájának alapelve, hogy legyen nyitott, befogadó és nevelő. Iskolájába nem a legjobb tanulók kerülnek, de nevelhetők, és sokra vihetik. Célja az, hogy minél több diák szerezze meg az érettségi vizsgát, és egy szakmát. Sajnálatos, hogy a korábbi liberális kormányzat elrontotta a közoktatást, mert túlságosan megengedőnek bizonyult, az igazi értékek pedig megfoghatatlanok voltak. A közoktatás alapvetően konzervatív jellegű, s az új kormány már ilyen irányba tett változtatásokat. Örvendetes, hogy újra hangsúlyozzák a szakképzés fontosságát.

Megjelent a Csepeli Hírmondó!

2010. december 10. péntek, 10:18
csepeli_hirmondoCsepeli Hírmondó néven jelent meg a XXI. Kerületi Önkormányzat lapja. A 32.000 példányban megjelent kerületi újság a hétvégén kerül a csepeli olvasókhoz.

ÚJSÁG LETÖLTÉSE

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail