90 éves a csepeli evangélikus templom

Kategória: Események 2018. október 08., hétfő 09:26

GMA 3684A Csepeli Evangélikus Egyházközség temploma felszentelésének 90. évfordulójára emlékeztek a hívek október 7-én. Az igehirdetés szolgálatát dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke végezte. E jeles alkalomból Borbély Lénárd polgármester a csepeli önkormányzat díszoklevelét adta át Zólyomi Mátyás lelkésznek. Az emlékezésen részt vett Morovik Attila alpolgármester is.

 

Imák, bibliai igeversek, Istent dicsőítő énekek zengték be a templom falát, a gyülekezeti tagok együtt ünnepeltek a helyi énekkarosokkal és a KromatiCanto énekkar tagjaival. Az igehirdetést követően Borbély Lénárd polgármester szólt a közösséghez, amely közel ötszáz lelket számlál. Hangsúlyozta: Magyarországon továbbra is fontos a keresztény vallási és kulturális örökség. Nélkülözhetetlen, hogy az evangélikusok csepeli gyülekezete még évszázadokig fennmaradjon.

Csepelen először 1911-ben tartottak evangélikus istentiszteletet egy katolikus háznál baptista orgonista részvételével, később összegyűltek a hívek. A mostani templom országos közadakozásból épült fel különböző felekezetek felajánlásaiból – mondta el a lelkész a megemlékezésen.

Bemutatta az érdeklődőknek a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény tulajdonában lévő eredeti alapító okiratot és azt a díszes kalapácsot, amellyel megkopogtatták a templom alapkövét letételekor. A szertartást 1927-ben Raffay Sándor püspök végezte, hivatalosan a templomot 1928. november 11-én szentelték fel.

Az épület átvészelte a második világháború bombatámadásait, sérüléseit kijavították. 2016-ban külső homlokzati felújítása a hívek és testvérgyülekezetek adományaiból, pályázati forrásból, valamint önkormányzati támogatással valósult meg. A templom mára Csepel egyik fontos építészet emléke lett.

A gyülekezet lelkészei az alapítóktól napjainkig Masznyik Gyula, Oláh Károly, Váradi Lajos, Galáth György, Mezősi György és Lehoczky Endre voltak. A jelenlegi lelkész, Zólyomi Mátyás tizenhat éve vezeti az egyházközséget.

Az istentisztelet után egy almafát ültettek el az udvaron Isten házának 90. jubileumi emlékére.

AZS

Utoljára frissítve: 2018. október 08., hétfő 10:11

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail