Fogyatékosok világnapja: Csepel élen jár a fogyatékkal élők támogatásában Kiemelt

Kategória: Események kedd, 04 december 2018 12:29

GMA 3114A fogyatékos emberek nemzetközi világnapja alkalmából több száz fogyatékossággal élőt látott vendégül a csepeli önkormányzat a Nagy Imre ÁMK tornacsarnokában december 3-án. A vendégeket Borbély Lénárd polgármester és Szuhai Erika, az önkormányzat szociális, egészségügyi és fogyatékosügyi bizottságának elnöke köszöntötte. Borbély Lénárd és Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ) elnöke aláírta azt az együttműködési megállapodást, amelyet nemrég fogadott el a csepeli képviselő-testület. Az eseményen megjelent Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi felzárkóztatásáért felelős miniszteri biztos és Morovik Attila alpolgármester. Németh Szilárd országgyűlési képviselő levélben fejezte ki jókívánságait a résztvevőknek.

Borbély Lénárd köszöntőjében örömmel jelentette be, hogy a Humán Szolgáltatások Igazgatósága (HSZI) elnyerte a Fogyatékos-barát munkahely díj ezüst fokozatát. Korábban a polgármesteri hivatalt tüntették ki ezzel a címmel. A csepeli önkormányzat büszke a címre és azért dolgozik a jövőben is, hogy a fogyatékossággal élő emberek életét könnyebbé tegyék. Értékként és erőforrásként tekintenek rájuk, akik munkájukkal hozzájárulnak Csepel gyarapodásához. A csepeli önkormányzat kiemelt feladatának tartja a kerületben élő megváltozott munkaképességű munkavállalók tartós foglalkoztatását és a foglalkoztathatóság növelését. 2013 októberében, egy nehéz időszakban, különálló telephelyet alakíttattak ki vagyonkezelőjükkel, a Csepeli Városgazda Zrt-vel. A Petőfi utcai műhelyben kezdetben 16-an dolgoztak, mára ez a szám 67. Jövőre 80 megváltozott munkaképességű embert kívánnak foglalkoztatni. A fogyatékossággal élők számíthatnak a csepeli önkormányzatra – mondta Borbély Lénárd.

Szekeres Pál gratulált a polgármesternek a díj elnyeréséhez. Az országos állapotokról elmondta, hogy szembetűnő a fejlődés az utóbbi években. Konkrétam említette, hogy jóval több munkahelyet hoztak létre a megváltozott munkaképességűek számára és nőtt az akadálymentesített útvonal. A kormány a fogyatékossággal élő emberekre erőforrásként tekint, akik hozzájárulnak az ország fejlődéséhez.  

Szuhai Erika arról beszélt, hogy az ENSZ kezdeményezésére létrejött fogyatékosok nemzetközi napján felhívják a figyelmet fogyatékos embertársainkra. Csepelen minden évben rendezvényt szerveznek, amivel ahhoz járulnak hozzá, hogy minél több egészséges emberhez jusson el a gondolat: tennivaló van bőven. A mai nap mottója lehet a televízióban is gyakran hallható mondat: járható, de sehová nem vezető az az út, ahol valakit a fogyatékossága, és nem az embersége, tehetsége alapján ítélnek meg. Az önkormányzat egyik fontos célja, hogy élhető, szerethető kerületté varázsolja Csepelt a fogyatékos lakói számára.

Köszöntötték Sas Sándor paralimpiai sportolót, Csepel büszkeségét, aki hosszú évek óta erőemelőként űzi a versenysportot. Az Európa-bajnokságokról érmek sorát hozta haza. Paralimpián négyszer vett részt, a legutóbbi riói paralimpián az ötödik helyet szerezte meg kategóriájában. Azt mondta, hogy az erőemelés olyan sportág, amelyben nem tudunk különbséget tenni a mozgássérültek és az épek között. A súly az súly ép embernek meg a mozgássérültnek is. Boldog apaként egy olyan életutat szeretne példaként megismertetni, amely előre mutat.

Gyene Piroska arról szólt, hogy sok éve jár Csepelre, ahol mindig jól érzi magát. Az országban először idén májusban Csepelen, a legjobb helyen hozták létre a fogyatékos emberek életvitelét segítő önálló életviteli centrumot, amely a Kassai út 36. szám alatt működik. Budapesten ez az egyetlen központ, de vidéken már folyamatosan terjeszkednek. Komárom és Fejér megyében alakultak hasonló életviteli centrumok, amelyeknek a munkáját Csepelről segítik. Az intézmény célja az értelmi fogyatékossággal élő emberek mindennapjainak segítése. Képzéseket, workshopokat szerveznek, tanácsokkal látják el a hozzájuk fordulókat. Mind többen kapcsolódnak be a munkájukba.

Németh Szilárd levélben köszöntötte a fogyatékossággal élőket. Fontosnak tartja a maihoz hasonló alkalmakat, amikor kiemelt ügyekre hívhatják fel a figyelmet. A magyar kormány elkötelezett a fogyatékkal élők életminőségének javítása iránt. Senki ne érezze magát magára hagyva; legyen hová fordulnia problémáival, és a társadalom egyenrangú tagjának érezhesse magát. Számos intézkedés történt az elmúlt esztendőkben, ezek egyike az önálló életvitelhez szükséges szolgáltatások elérhetőségének biztosítása. Büszkék lehetünk rá, hogy az első ilyen centrum Csepelen nyílt meg. A munka világába is egyre többen bekapcsolódnak. Az elmúlt években csaknem 200 ezer fogyatékos, megváltozott munkaképességű ember dolgozik támogatott foglalkoztatásban, valamint a nyílt munkaerőpiacon.

A résztvevők számára több műsorral kedveskedtek. Előbb a Humán Szolgáltatások Igazgatósága Völgy utcai gondozóháza ellátottjainak műsorát tekinthette meg a közönség. A fellépők felkészítője Varga Erika gyógypedagógus volt. Sztárfellépőként lépett a színpadra Soltész Rezső énekes, aki közismert slágereivel szórakoztatta a publikumot. Néhányan táncra is perdültek jókedvükben. Végül vacsorát szolgáltak fel a jelenlévőknek.

Cs. A.

 

Utoljára frissítve: kedd, 04 december 2018 15:15

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail