Ullrich Ágoston atyára emlékeztek Királyerdőn

Kategória: Események péntek, 09 augusztus 2019 09:42

letoltes 52A 2017-ben elhunyt címzetes esperes, királyerdei plébános emlékére Rajzfüzet címmel megjelent könyvbemutatóján vettek részt tisztelői, családtagjai az Erdei Éva Galériában augusztus 5-én. A zsúfolásig megtelt Kvasznay Péter Teremben a vendégeket Erdei Kvasznay Éva művészetszervező képzőművész köszöntötte, művészeti értékelést tartott prof. Dr. Prokopp Mária művészettörténész, zongorán saját szerzeményét játszotta dr. Zámbó Károly római katolikus pap, zeneszerző.

E kötetben Ágoston atya új arca kerül a nagyközönség elé, benne rejlő rajzai, írásai szerény személyiségét, jellemvonását tükrözik, amiért mindmáig tisztelik, szeretik, emlékét őrzik a hívek. 1986-ban szentelték pappá, s 2000 óta szolgált a királyerdei egyházközségben. A Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Római Katolikus Plébániatemplom felszentelésének 50. évfordulójára pedig díszoklevelet kapott Csepel önkormányzatától.

„Egyetlen pap barátom Guszti volt” – mondta Baltási Nándor esperes plébános a könyvbemutatón.

Az atya régi jó barátja személyes élményeit idézte fel. Mint mondta, csodálatosan értett a zenéhez és művelte is, mert gyönyörűen énekelt, Wagnert kedvelte.

Ahogy Kertész Péter plébános beszédében fogalmazott: az értékkeresés megmutatkozik itt Királyerdőn, mert sokan emlékeznek rá, s felkarolták sokak előtt eddig ismeretlen kincseit. Hozzátette: „Először a fehérvári egyházmegyében találkoztam vele, amikor kispapnak jelentkezett. Rengeteget tanult, merített Szakos püspök lelkületéből”.

A könyvben látható rajzait Prokopp Mária méltatta.

Erdei Kvasznay Éva megköszönte a könyv létrejöttének segítőit, köztük Németh Szilárd honvédelmi államtitkár, miniszterhelyettes, prof. dr. Prokopp Mária, Filip Tamás, Elek Sándorné, Kertész Péter, dr. Zámbó Károly, Kéri Tamás, Kiss Ferencné, Merényi Lászlóné, Szalter Ferenc, Szalter Ákos, Tóth Mária, Lépa Lajos, Király László, Kopócsy Judit, valamint Burány Tamás munkáját.

AZS

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail