Pázmány Judit sokszínű munkái a Csepel Galériában

Kategória: Események 2019. november 08. péntek, 12:42

GMA 1372Pázmány Judit textilművész Időtlen idő című kiállítása november 7-től megnyitotta kapuit a művészetkedvelők előtt. A tárlatot Molnár Eszter művészettörténész nyitotta meg, közreműködött Starzynszki Zsolt pszaltériumon.

A szövött falikép- és szőnyegtervező alkotó sokszínű munkákkal készült erre a kiállításra. Alkotásai között láthatók gobelinek és az utóbbi idők kísérleti textilszobrai. Életművének megismerésében a kulcsfogalmat az idő játssza. A 2000-es években készült nagyméretű munkáiban is ennek fogalomkörével foglalkozik. A 2001-es Időtlen idő című monumentális gobelin lett az V. Amerikai Textilbiennálé logója, majd a 2015-ös szombathelyi „A Magyar Gobelin 100 éve” című meghívásos reprezentatív kiállításra is beválogatták. „Alkotásaiban egyaránt jelen van médiumának, a textilnek és a kárpitszövésnek a történetére való reflexió és az emberi élet egyes korszakainak művészi megfogalmazása is” – hangsúlyozta megnyitójában a művészettörténész.

A már számos külföldi kiállításon résztvevő textilművész kiállított alkotásai zömében drótból készültek. „Egyik kedves ismerősömtől kaptam egy doboznyi ipari hulladéknak minősülő drótot, majd ott ültem két hónapig vele szemben, mert nem akart engedelmeskedni az anyag. Aztán addig-addig dédelgettem, míg összeállt a kép. Munkáim benyomások alapján születnek, amelyek elindítanak bennem különböző gondolatokat. Mindig az az anyag áll közel hozzám, amivel épp dolgozom. Számomra akkor időtálló és jó egy munka, ha a látogatók ránéznek, megérinti őket és bennük elindulnak különféle dolgok. Például itt az idő olyan, hogy mindenki hadban áll vele. A pillanatokban sok benyomás ér minket, egyesek jobban megérintenek, mások felszínesek maradnak. Ezekre a benyomásokra a vizuális nyelv a legkifejezőbb” – mondta el lapunknak az alkotó.

A kiállítás megtekinthető november 26-ig, hétfőtől csütörtökig 8-16 óra között (tel.: 278-0711).

A.Zs.

 

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail