Szalagavató a Jedlikben

Kategória: Események 2020. január 28. kedd, 12:41

VTF 4309Csepelen már tavaly október végén elkezdődtek a szalagavató bálok, amelyeken a végzős középiskolásoknak ünnepélyesen feltűzik a szalagot. A fiatal bálozók hagyományosan társastáncokat és keringőt mutatnak be rokonaik jelenlétében, minden családban megörökítésre kerülnek a legemlékezetesebb pillanatok.

A kerületi intézményekben jórészt november és december hónapban tartották a szalagavatókat, azonban a Jedlik Ányos Gimnázium diákjainak idén is január végén rendezték meg a hagyományőrző iskolai programot a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban. Évek óta hatalmas érdeklődés kíséri e jeles napot, a mostani alkalommal is több mint ezernégyszázan vettek részt a bálon. Bár a táncpróbák sok időt elvettek a diákoktól, ám a csodás ruhákban bemutatott csoportos és páros táncok, valamint a bécsi keringő elkápráztatták a közönséget. „Évek óta ragaszkodunk a társastáncokhoz és ahhoz a hagyományhoz, hogy a báli hangulatot megőrizzük. Az osztályok külön-külön egyedi táncprodukcióval készülnek, viszont a bál végén bemutatott évfolyamkeringőn az összes végzős diák együtt táncol, amely elragadó látvány. Az örömünnepünk mellett természetesen az iskolánkban tanuló hétszáz diákunk közül százharmincnégyen kezdik el érettségi vizsgát májusban. A felsőoktatásban továbbtanulók soraiból sokan a műszaki pálya felé tendálnak, de az orvosi, a kereskedelmi és a jogi területet is szívesen választják a végzősök” – tájékoztatta lapunkat Bese Benő intézményvezető.

A diákok jelenleg felvételi szándékukat nyújtják be főiskolára vagy egyetemre, a legközelebbi nagy megmérettetésük a május 4-én kezdődő érettségi vizsga lesz. Csepelen több mint hatszázan adnak számot tudásukról a középiskolai intézményekben.

Az általános felsőoktatási felvételi eljárás szerint a szeptemberben induló alap- és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre felvételizők a február 15-i jelentkezési határidőig legfeljebb hat helyet (hármat díjmentesen) jelölhetnek meg az E-felvételi rendszerben.

Idén januártól két újabb felület segíti a pályaválasztás előtt állók, a hallgatók és a frissdiplomások tájékozódását a diplomantul.hu portálon. A két online keresőfelületen az érdeklődők átfogó képet kaphatnak felsőoktatási tanulmányaikról és a munkaerőpiaci lehetőségeikről.

www.diplomantul.hu/frissdiplomas-kutatas

www.diplomantul.hu/aktiv-hallgatoi-kutatas

Antal Zsuzsa

 

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail