Gyászistentisztelettel emlékeztek a holokauszt áldozataira

Kategória: Események 2020. július 06. hétfő, 08:26

GMA 6857A Budapesti Zsidó Hitközség Dél-Pesti Körzete az 1944-ben Soroksárról, Pesterzsébetről, Csepelről elhurcoltak emlékére közös mártír megemlékezést tartott a Nefelejcs utcai izraelita temetőben. A szertartást Totha Péter Joel főrabbi vezette.

Nyitóbeszédében Kerényiné Rippner Zsuzsa, a Dél-Pesti Körzet elnöke elmondta: Pesterzsébetről több mint 4500 embert, Csepelről 960 zsidó lakost, Soroksárról pedig 180 családot, mintegy 300 személyt hurcoltak el. Az Erzsébetiek a monori gyűjtőbe, a csepeliek és a Soroksáriak a budafoki gyűjtőtáborba kerültek, innen deportálták őket. A csepeliek közül mindössze hatvanan térhettek haza – tette hozzá.

Az elnök közölte még, hogy hatszázezer mártírja van a magyarországi zsidóságnak, a magyar történelemnek.

A csepeli önkormányzat képviseletében Borbély Lénárd polgármester és Ábel Attila alpolgármester rótták le kegyeletüket, a hozzátartozók és megemlékezők köveket, mécseseket helyeztek el az áldozatok emlékfalánál.

A.Zs.

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail