Metró lesz a csepeli HÉV-ből

Kategória: Fejlesztések 2020. március 12. csütörtök, 15:10

hevElőző számunkban csak röviden tudtunk beszámolni a H6-os csepeli HÉV tervezett fejlesztéséről, metróvá alakításáról. A fejlesztési koncepció lényege a H5-ös, a H6-os és a H7-es HÉV teljes felújítása és összekötése a belváros alatt: ezzel egy észak-déli, gyorsvasúti rendszert hoznak létre, amelyen akár az Esztergom felől és Kunszentmiklós-Tass felől érkező elővárosi MÁV-vonatok is közlekedhetnek majd a jövőben.

A fővárossal, az agglomerációs településekkel, a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK), a MÁV-val és szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetések alapján jelent meg az első munkaszakasz tervezőjének kiválasztására kiírt nyílt európai uniós közbeszerzési eljárás. A HÉV-ek felújítása és fejlesztése, távlatosan az északi és a déli HÉV-ek Duna alatti összeköttetését jelentő úgynevezett 5-ös-metró gyorsabbá, kényelmesebbé, átszállásmentessé teheti hetente akár egymillió utas közlekedését. Emellett csökkenti a dugókat az utakon, javítja a budapesti levegőminőséget – hangzott el Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár és Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatójának tájékoztatóján.

Az infrastruktúratervezéssel párhuzamosan hamarosan indul az érintett HÉV-vonalakra az új, alacsonypadlós, klimatizált vonatok beszerzésére vonatkozó tender a MÁV-HÉV-vel együtt működésben. A tervezést a BFK irányítja. Fürjes Balázs arra kérte Vitézy Dávid vezérigazgatót, hogy a HÉV-ek felújítása, a távlati 5-ös metró megtervezése során törekedjen szakmai konszenzusra, hozzon létre egyetértéseket, folytassa azt a gyakorlatot, hogy a fővárosi önkormányzat és az érintett települések bevonásával folyjon a tervezés.

A tervezési feladat tartalmazza

  • a H6-os (ráckevei) és a H7-es (csepeli) HÉV teljes felújítását,
  • megállóinak akadálymentesítését,
  • az utastájékoztatás megújítását,
  • az állomások környezetének rendezését,
  • P+R parkolók létesítését,
  • a vonalon a sebességkorlátozások megszüntetését és a sebesség emelését,
  • Csepelen vonalhosszabbítási tervek készítését az Erdősor útig

- emelte ki a sajtótájékoztatóról az Inforádió beszámolója.

 

hev2

A tervek között szerepel, hogy a H6-os és a H7-es vonalát – összefonódva – a Közvágóhíd állomástól a föld alatt, Boráros téri megállással a Kálvin térig hosszabbítják meg. Ez új átszállást biztosít a 3-as és a 4-es metróra. A beruházási program része a csepeli HÉV felszíni, Duna-parti nyomvonalának kiváltása után új Duna-parti sétány tervezése a Boráros tér és a Déli Városkapu fejlesztési terület között, valamint a fejlesztés által érintett fontos budapesti közterek, csomópontok rendezése (Boráros tér, Közvágóhíd).

A H5-ös (szentendrei) HÉV vonalán modern, akadálymentesített megállókat és Békásmegyertől Szentendréig teljesen felújított vasúti pályát terveznek a sebességkorlátozások megszüntetésével, az állomások környezetének rendezésével – közölte Vitézy Dávid a tájékoztatón.

Mindezen fejlesztések együttesen adhatják az 5-ös metró koncepciójának első ütemét.Az 5-ös metró koncepciójának befejezését jelentő új, összekötő alagutat vizsgáló megvalósíthatósági tanulmány is készül a most megrendelendő munkák részeként, ez kijelöli ennek a távlati fejlesztésnek a nyomvonalát és megállóit. A beruházást a Budapest Fejlesztési Központ a MÁV-HÉV Zrt.-vel konzorciumban valósítja meg.

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail