Nagyheti gondolatok III.

2011. április 21. csütörtök, 14:45

gondolatok_IIIEgy néhány gondolat a Húsvéti ünnepkörrel kapcsolatban a Bibliából: Péter apostol így fogalmazza meg Jézus Krisztus életművét, a Húsvéti üzenet lényegét: „Bűneinket maga vitte fel testében a fára…” (1Pt. 2,24) Értünk, bűnösökért, tűrt és tűrt, és tűrt Isten Fia ott a keresztfán!

Némán, mint a bárány - ha levágni viszik -, Ő sem nyitotta ki a száját, csak elhordozta ártatlanul a mi bűneink büntetését! Ez volt Isten szívében, ha ránk, bűnös és elveszett emberekre gondolt, és az Ő Fia teljesen azonosult az Atyának az akaratával, amikor emberként eljött erre a világra.

Megfosztja magától, levetkőzi mindazt, ami Őt Istenné és emberfelettivé teszi, és hozzánk hasonlóvá lesz. Még ennél is tovább alázza magát – írja Pál apostol: „…engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil. 2,8) Mindazt, amit mi emberek bűnként, szennyként, gonoszságként és tisztátalanságként megélünk az életünk folyamán, amit csak ezzel az Isteni vérrel lehet tisztává tenni! De ezzel a vérrel valóban tisztává lehet tenni a bűnös ember szennyes lelkét és tisztátalan életét! Isten Fiának az áldozata, ami örök érvényű, és ami elhat a világ legtávolabbi csücskére is, és tisztára mossa az ember beszennyeződött lelkiismeretét, és új, és örök élettel ajándékoz meg minket, embereket! Hadd kívánjak áldott Húsvéti ünnepet az Ő Nevében-érdemében!
(Sinkovicz Sándor baptista lelkipásztor)

A diákpolgármester tervei

2011. április 21. csütörtök, 13:47

Kiss_Attila_3Kiss Attilát április 18-án választották meg Csepel diákpolgármesterévé, ő azonban meg sem ünnepelte ezt. Mint mondta, minden ugyanúgy megy tovább az életében, pusztán több feladata lesz tisztségéből adódóan.

Tervei között az első helyen az áll, hogy összekovácsolja a 44 főből álló diákönkormányzat csapatát. Szeretné, ha együtt tudnának működni egymással, valamint összehangoltan lenne képes a testület arra, hogy a munkákat egymás közt megossza.

Távlati tervei között szerepel, hogy rendezvényeket, kirándulásokat szervezzen a Vöröskereszttel együttműködve. A nyár folyamán papír- és könyvgyűjtést kíván szervezni, valamint szívesen vesz minden felajánlást, amivel a csepeli lakosság a munkájukat segítheti.

A két alpolgármesteri hely még kiadó a diákok között- egy általános- és egy középiskolás tanuló lesz kinevezve ezekre a posztokra, amint az erre kiírt pályázat eredményesen lezárul.

 

Kitzinger Adrienn- Csepel.hu

Vandál pusztítás a Béke téren

2011. április 21. csütörtök, 10:49

beke_terCsütörtökre virradó éjszaka vandálok (a kifejezés erősen visszafogott) pusztítottak a Béke téren. A növényekkel teli dézsákat felforgatták, a hulladékgyűjtőket leszaggatták, a szemetet szétszórták. Az Olvasó munkás szobrának talapzatát összefirkálták, a padokat festékkel fújták le. A tavaly, Jókai Anna Kossuth díjas írónő jelenlétében elültetett diófát pedig nemes egyszerűséggel kifordították a földből.

Az előzetesen becsült kár, a helyreállítás értéke milliós nagyságrendű. A tér közelében, a helyszíntől 50 méterre térfigyelő kamera működik…
A CSEVAK a súlyos rongálás ügyében rendőrségi feljelentést tett.
A helyszínre érkező Németh Szilárd, Csepel polgármestere megdöbbenve állt a történtek előtt. Reményét fejezte ki, hogy a rendőrség a térfigyelő kamera képeinek felhasználásával hamarosan elfogja az elkövetőket. Németh Szilárd április 29-én 14 órára a Béke térre hívja azon segítőkész és környezetüket szerető csepelieket, akikkel közösen megtisztítják a festékkel lefújt talapzatot és padokat, majd több fát ültetnek el a Béke téren.
Egyben egy „alkalmi fogadóórát” tart Csepel közterületeinek megóvása, szépítése, gondozása ügyében.

 

 

  

Nagyheti gondolatok II.

2011. április 20. szerda, 12:00

viragJézus nem egy tömegért, egy embermasszáért szenvedett és halt meg, hanem minden egyes emberért külön-külön: érted is, értem is. Vagyis ahány ember születik és hal meg a földön, annyiszoros halált halt értünk.

Felfoghatatlan misztérium ez. Hogyan történhetett, hogy a történelmi időben mindenki szeme láttára haldokló Üdvözítő, mint egyetlen ember a transzcendentális valóságban megsokszorozta önmagát és vált mindnyájunk személyes megváltójává? Ki foghatja ezt fel? Hiszen, ha belegondolunk szenvedései borzalmába, akkor ez az egyszeri alkalom is megrendít minket. Ezt a misztériumot csak a végtelen, istenemberi szeretet misztériuma múlja felül. Ha ezt végig gondolom, még sokkal nagyobb áhítat és hála önti el a lelkemet.

 

                                                                                                                       Ullrich  Ágoston

                                                                                                             római katolikus  lelkipásztor

Megkezdődött a várva várt csatornázás

2011. április 20. szerda, 08:53

testleti

Áprilisban megkezdődött Csepel utcáinak csatornázása. Az első ütem keretein belül jelenleg a kivitelező a Csepeli Gerincút területén dolgozik, valamint a Vas Gereben utcai átemelő munkálatai folynak.

A projekt meggyorsítása érdekében szombaton, esetenként akár vasárnap is dolgozhat a kivitelező - erről döntött egyhangúan 2011. április 19-ei rendkívüli ülésén a képviselő-testület.

Németh Szilárd polgármester elmondta, Csepel régi gondja a szennyvízcsatorna kiépítése, aminek megvalósítása régóta húzódik. Az Európai Unió ennek a projektjeinek a keretein belül nem ad arra lehetőséget és anyagi támogatást, hogy a csapadék elvezetése megtörténjen.

A kivitelezést a lehető legnagyobb gondossággal végzik el.

Wertán Zsolt, az Enviroduna Kft. ügyvezető igazgatója a csatornázás előkészületeiről, a kivitelezés várható fázisairól számolt be a testületnek.

A Fővárosi Közgyűlés új közbeszerzési eljárást ír ki májusban a kivitelezés második és harmadik szakaszára vonatkozóan.

Csepel északi és középső területén, valamint Királyerdőben összesen 45; Hároson 8 kilométer hosszan építik meg a csatornahálózatot. A beruházás után gyakorlatilag a kerület minden utcájában lesz szennyvízcsatorna.

A projekt finanszírozása főleg a kohéziós alapból történik, amely a költségek 65 százalékát állja; az állam 20, a főváros pedig 15 százaléknyi támogatást nyújt. Ha elkészül, Budapest külső kerületei között Csepel lesz az első csatornázás tekintetében.

A munkálatok 25-35 utcában folyhatnak egy időben, ezért a kivitelezőnek ügyelnie kell a helyi lakosok biztonságos közlekedésére, s arra is, hogy a mentők, tűzoltók bármikor megközelíthessék a helyszínt szükség esetén.

Forgalmi torlódásokra, autóbuszok elterelésére is számítani kell a közeljövőben.

A csatornázást hétköznapokon nyújtott munkaidőben, reggel 7 órától este 7 óráig végzik, hogy az átadás tervezett időpontját tartani tudják. Hétvégi munkavégzés esetén reggel 8 órától délután 4 óráig van lehetőség a kivitelezésre.

A munkálatokat lassíthatják a kötelező régészeti feltárások, amiket folyamatosan végeznek. Ha a régészek jelentős leletre bukkannak, csúszhat egy-egy utca csatornázásának átadása.

Wertán Zsolt közölte, hogy a bekötést az udvarokra a porták tulajdonosaival egyeztetve végzik el.

A csatornázás következtében felbontott, felásott utakat az eredeti állapotukba állítva adják át a forgalomnak.

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a lakosság türelmét és megértését kéri.



Diákpolgármester-választás

2011. április 19. kedd, 15:06

dikpolgrmester2011. április 18-án a Királyerdei Művelődési Házban megválasztották Csepel új diákpolgármesterét. Kiss Attila a Csepel-Sziget Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tanulója.

A képen Kováts Dániel ifjúsági tanácsnok gratulációját fogadja a 19 éves diákpolgármester.

 

Kitzinger Adrienn- Csepel.hu

Nagyheti gondolatok I.

2011. április 19. kedd, 12:03

barkaBöjtből eljutva nagyhétre, a golgotai kereszt alá és a húsvéti üres sírhoz, a 351. református dicséretünk szavával kiálthatunk mi is: "Emlékezzünk ez napon Urunknak haláláról és feltámadásáról, Néki adván hálákat: Irgalmazz nékünk!" Kyrie eleison! Másként nem is létezhetnénk, ha nem az értünk meghalt és feltámadott Jézus Krisztus irgalmazna nekünk.

Akár éreztük eddig ennek szükségét, akár nem. Mert az Ő kegyelme éltet, vezet az igazi boldogságra, új életre hív, megújít. Testben és lélekben. Ezen az ünnepünkön a feltámadás eme csodáját élhetjük át. Húsvét reggelén, az élő Krisztussal találkozva, megfáradt, elcsüggedt lelkünkbe Ő új életet önthet. Rábízva dolgainkat, ő vezet, utat mutat. Ha kérjük, ha hagyjuk. Ne úgy múljon el az ünnep, hogy a lényeg kimaradt!

                                                                                                          Temesvári Imre református lelkipásztor

Elfogadták az új alaptörvényt

2011. április 18. hétfő, 16:07

Az alkotmányjavaslatot 262 igennel, 44 nem szavazat és egy tartózkodás ellenében elfogadták.

"Történelmi pillanatnak lehettünk tanúi, amikor az országgyűlés elfogadta az új alaptörvényt… Az új alaptörvény magyar, de mint a magyar nemzet ezer esztendeje, befogadó… Tiszteletre méltó alkotás… Magam a gondviselő kegyelmének tekintem, hogy részt vehettem ebben a folyamatban" – mondta Kövér László, majd felszólította a képviselőket, hogy énekeljék el a Himnuszt.

Az új alkotmányt a tervek szerint az államfő húsvét hétfőn írja alá és 2012. január 1-jén lép hatályba.

A helyszínelés befejeződött

2011. április 18. hétfő, 12:10
MO-as_utAz MO-ás 18-as km-nél, az M1 autópálya felé haladó sávban reggel, két kamion ütközött. A baleset helyszínelését befejezték. A torlódás még tart, a forgalom lassan halad. Az autósok a II. Rákóczi Ferenc úton megnövekedett forgalomra számítsanak!

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail