Átadták a 2010. évi Prokop Péter díjat

2010. december 06. hétfő, 11:44

prokop_peter_dijatadasA Csepel Galéria Művészetek Házában átadták a 2010. évi Prokop Péter díjat. Az ünnepségen Erdei Éva díjalapító kurátor mondott bevezetőt, majd Prokop Péter emlékét Dr. Prokopp Mária egyetemi tanár, a kuratórium elnöke idézte fel. Az idei díjazott Vasadi Péter költő, akinek Morovik Attila alpolgármester nyújtotta át a Prokop Péter díjat. Vasadi Péter több évtizede művelt keresztény szellemiségű munkásságáért, és korunk égető problémáira érzékeny, mélyen átélt költészetéért részesült e nívós elismerésben. 

„Egyhelybe' maradj. Várj ki.
Szótlan jár köztünk az
igazság, mint a kard, de
nem vagdalkozik; elválaszt.”

Vasadi Péter

mt_gallery:Átadták a 2010. évi Prokop Péter díjat 

Képző- és Iparművészeti Biennálé

2010. december 06. hétfő, 09:29

biennaleSzeretettel meghívjuk Önt  és kedves barátait december 6-án 18 órára a VIII. Csepeli Képző- és Iparművészeti Biennálé ünnepélyes megnyitójára. A vendégeket és a kiállító művészeket Morovik Attila alpolgármester köszönti. A kiállítást megnyitja Kováts Albert festőművész.
MEGHÍVÓ

A síkosság-mentesítésre olyan anyag (pl: konyhasó) már nem használható, amely a közterületen vagy annak közvetlen közelében lévő fás szárú növények egészségét veszélyezteti. A csepeliek e fontos témában részletes tájékoztatást a CSEVAK Zrt. honlapján olvashatnak.

Védjük környezetünket!

Forrás

A karácsonyi bevásárlások idején – az év vége miatt – már fáradtabbak, figyelmetlenebbek vagyunk, ezért a nagyobb bevásárlóközpontokban, tömegközlekedési eszközökön fokozottabban ki vagyunk téve a zsebtolvajok „tevékenységének.” Szintén erre az időszakra jellemző, hogy megszaporodik a  gépkocsik feltörése is.

 Védekezés a zseblopások ellen

A zseblopásokat jellemzően az utcán, tömegközlekedési eszközökön, piacokon vagy bevásárlóközpontokban követik el. Éppen ezért pénzüket, bankkártyájukat, egyéb más értékeiket már akkor tegyék biztonságos, nem észre vehető vagy nem könnyen hozzáférhető helyre, amikor elindulnak otthonról. Lehetőség szerint a kabátjuk belső zsebében tárolják a pénztárcájukat, az irataikat, s ha lehet a telefonjukat is. A PIN-kódjukat ne tartsák a bankkártyájuk mellett! 

Fontos, hogy az értékeikre mindig ügyeljenek! A pénz- és irattárcákat ne a táskák, kosarak tetején tartsák, illetve azok tárolására a nadrág hátsó zsebei sem nyújtanak kellő biztonságot. Megfelelő védelmet csak a belső zsebek kínálnak. Irataikat a lakáskulcsaiktól és gépkocsijuk kulcsaitól elkülönítve tárolják! Télen a vastagabb felsőruházat miatt kevésbé lehet érezni, ha valaki belenyúl a zsebükbe.

Ha mégis megtörtént a lopás és ezt észlelték, ne szálljanak szembe a tolvajjal, mert általában többen és ezáltal erőfölényben vannak! Hívjanak segítséget, értesítsék a rendőrséget!

Ha a lopás során az iratok mellett a lakáskulcsot is elvitték, sürgősen cseréltessék le a zárat, ha pedig a bankkártyájuk tűnt el, azt azonnal tiltassák le!

 

Tömegközlekedési eszközök

Zsúfolt helyeken táskájukat tartsák bezárva, lehetőség szerint használjanak a cipzáron kívül csattal is zárható táskát, amely nehezíti a hozzáférést. A kezükkel, karjukkal öleljék át táskájukat! Semmiképpen ne tegyék könnyedén a hátukra, oldalukra! Lehetőség szerint utazás vagy várakozás során kerüljék a tülekedést!

Értékeikre ne hívják fel a figyelmet azzal, hogy tömegközlekedési eszközön például a tárcájukból pénzt vesznek ki vagy épp a nagy értékű mobil telefonjukat látványosan használják, mert miután azt elteszik, megmutatják annak pontos helyét az Önöket figyelő bűnözőknek!

Ha egy buszon, villamoson, bevásárlásnál szokatlan, oda nem illő esemény történik – pl. néhány ember heves szóváltásba bocsátkozik vagy valaki elájul – az esetlegesen szükséges segítség mellett tanácsos az értékeire még inkább odafigyelni! Nagyon sok tolvaj használja ki az emberek figyelmetlenségét, jó szándékát, segítőkészségét, illetve az ilyen jellegű eseményekből adódó zűrzavart.

Ha felmerül a gyanú, hogy a villamoson, buszon, vagy vásárlóhelyen zsebtolvajok tevékenykednek, jelezzék a jármű vezetőjének, illetőleg az ott lévő biztonsági szolgálat tagjainak, és kérdezzék meg, hogy nem utazik-e rendőr a járművön. Amennyiben szükséges hívják a rendőrséget!

Utazásaik alkalmával fokozottan vigyázzanak, ugyanis a pályaudvarokon és a vonatokon jellemzőek a csomaglopások! Bőröndjeiket ne bízzák ismeretlenekre, használják inkább a csomagmegőrzőket! Le- és felszálláskor ügyeljenek a táskáikra, ne bízzák azokat idegen emberekre! Lopás esetén értesítsék a vonatvezetőt (jegykezelőt) és a rendőrséget!

 

Bevásárlóközpontok

A vásárlás közben a pénztárcájukat és a kézi táskájukat ne helyezzék a bevásárlókosarakba és figyeljenek oda mobiltelefonjukra is, azt soha ne külső, látható helyen hordják!

Az ékszerek, értékes telefonok, apró műszaki cikkek nem csak az ajándékok listáján, gyakran az ajándékozónál is előfordulnak. Kevesen figyelnek rá, pedig a nyakban viselt értékek (Mp3, Mp4 lejátszók, telefonok) szinte felkínálják magukat a tolvajoknak!  Ezeket diszkréten, a ruha alatt célszerű viselni.

Az ajándék kiválasztásakor, felpróbálásakor is ügyeljenek értékeire, és a már megvásárolt ajándékokat soha ne hagyják felügyelet nélkül!

A parkolás után és két vásárlás között is ellenőrizzék, hogy nem maradt-e a gépkocsi utasterében, látható helyen értékes vagyontárgy, műszaki cikk, korábban megvásárolt ajándék! A parkolóban mielőtt magára hagynák a gépkocsit, ne pakoljanak a csomagtartójába, mivel ezt a tolvajok kifigyelhetik. Érdemes már elindulás előtt a csomagtartóba rakni azokat a dolgokat, amire a következő megállónknál már nem lesz szükségünk.

A gépkocsiban látható helyen hagyott ruházat akkor is felhívja az elkövető figyelmét, ha abban nincs érték, mivel ezt nem tudhatja a tettes, és az ablakbetöréssel történő ellopásához elegendő lehet pár másodperc.

 

Gépjármű feltörések megelőzése

A jármű ajtaját, az ablakokat, és a napfénytetőt zárja le amikor kiszállt a kocsijából vagy ha bármilyen rövid időre is távozik. Az indítókulcsot mindig tartsa magánál, olyan biztonságos helyen, hogy azt ne tudják jogtalanul megszerezni.

Amennyiben lehetősége van rá, parkoljon kijelölt parkolóban, és olyan helyen, mely közel esik a célba vett üzlet bejáratához. Az esti órákban pedig ott, ahol világítás van, a parkolóhely belátható és forgalmas.

A vásárlást követően, ha már bepakolt a kocsijába, ne menjen vissza az üzletbe, mert ezt a potenciális tettes kifigyelheti és feltörheti járművét. Elindulás előtt vizsgálja meg a járműve zárszerkezetét, az ablakokat és azok tömítését, mert azok sérülése feltörésre vagy annak kísérletére utalhat.

Alkalmazzon minősített mechanikai és elektronikus vagyonvédelmi biztonsági rendszereket, eszközöket gépkocsiján, melyek beszerelését érdemes szakműhelyben elvégeztetni.

Amennyiben észlelte, hogy feltörték kocsiját, ne nyúljon semmihez, a gépkocsit és annak környezetét a rendőrség vizsgálni fogja.

December 5. Advent második vasárnapja…

2010. december 02. csütörtök, 17:23

adventi_koszoruKözös gyertyagyújtás és emlékmise Királyerdőben 

Az elmúlt hétvégén fellobbant az Advent első gyertyájának lángja…
Ismételten közös gyertyagyújtásra hívja a kerületben élőket a Csepeli Önkormányzat és a Csepeli Lelkészkör. Az áhítattal és ökumenikus imával egybekötött gyertyagyújtás december 5-én 16 órakor kezdődik a Polgármesteri Hivatal előtt.
kiralyerdei_templomNémeth Szilárd polgármester felkérésére, a „Nemzeti Együvé Tartozás” érzésének és felelősségének emlékére szentmisét mutat be Ullrich Ágoston plébános atya, a Csepel-Királyerdő Szűz Mária Szeplőtelen Szíve templomban (1213 Budapest, Szent István u. 216.) 2010. december 5-én, 17 órakor.

Minden kedves csepelit szeretettel várunk!

Hirdetmény

2010. december 02. csütörtök, 17:17

hirdetmenyA Csepeli Román Önkormányzat Képviselő-testülete december 13-án (hétfőn) 16 órai kezdettel közmeghallgatást tart a hivatalos helyiségében (Csepeli Piac XXI. ker., Deák tér 1. Galéria I/12. sz.) Minden érdeklődő lakost szeretettel várnak a köz-meghallgatásra, ahol kérdéseiket, észrevételeiket közvetlenül és írásban is feltehetik a kisebbségi önkormányzat elnökének és képviselőinek.
Csepeli Román Önkormányzat Képviselő-testülete

Deák Zoltán festő kiállítása

2010. december 02. csütörtök, 13:28
deakzoltan

Felhívás kitüntető címek adományozására

2010. december 02. csütörtök, 10:31
1./ Az 554/2008.(09.18.)Kt. határozattal elfogadott Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Középtávú Sportkoncepciója Intézkedési terv 5/4/3 pontja lehetőséget ad a minden évben a kerületi eredményes sportolók - beleértve a fogyatékkal élő sportolót is - és sportvezetők kitüntetésére és jutalmazására.

Az adományozható kitüntetések, díjak:

„AZ ÉV CSEPELI SPORTOLÓJA” DÍJ
„AZ ÉV CSEPELI UTÁNPÓTLÁSKORÚ LEÁNY SPORTOLÓJA” DÍJ
„AZ ÉV CSEPELI UTÁNPÓTLÁSKORÚ FIÚ SPORTOLÓJA” DÍJ
„AZ ÉV CSEPELI SPORTVEZETŐJE” DÍJ 

2./ Az „AZ ÉV CSEPELI SPORTOLÓJA” díj adományozható annak a felnőtt korosztályú sportolónak, aki valamely kerületi sportegyesület színeiben kiemelkedő sportteljesítményt ért el sportágában az Európa Bajnokságon, Világbajnokságon (1-6 helyezés), vagy olimpián részt vett. 

3. Az „AZ ÉV CSEPELI UTÁNPÓTLÁSKORÚ SPORTOLÓJA” díj adományozható annak az utánpótlás korosztályú leány és fiú sportolónak, aki valamely kerületi sportegyesület színeiben kiemelkedő sportteljesítményt ért el sportágában az Európa Bajnokságon, Világbajnokságon (1-6 helyezés). 

4./ Az „ÉV CSEPELI SPORTVEZETŐJE vagy az ÉV EDZŐJE” a kiemelkedő edzői tevékenységért és jelentős nevelő-oktató munkáért, valamint a sport népszerűsítésért, a lakosság fizikai és erkölcsi állapotának fejlesztése érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenység elismerésére a testneveléssel és a sporttal foglalkozó társadalmi szervezetekben dolgozó személyeknek adható. 

5./ A kitüntető cím évente egyszer osztható, kiosztása minden év decemberében, a sportegyesületi évadzáró értekezlet keretében történik.

A kitüntető cím adományozásával együtt jár:

-         az adományozást tanúsító oklevél
-         pénzjutalom a felnőtt sportolónak, sportvezetőnek
-         tárgyjutalom az utánpótlás korú sportolónak

A pénzjutalom mértéke a mindenkori költségvetési rendeletben jóváhagyott összegtől függ, díjanként maximum bruttó 200 000.-Ft.

„AZ ÉV CSEPELI SPORTOLÓJA” kitüntető címeket évente egyszer maximum 4 fő sportoló és az „ÉV CSEPELI SPORTVEZETŐJE” egy fő sportvezető kaphatja meg.

„AZ ÉV CSEPELI UTÁNPÓTLÁSKORÚ SPORTOLÓJA” címet évente egy lány és egy fiú versenyzőnek osztható ki.

6./ Az „AZ ÉV CSEPELI SPORTOLÓJA”, „AZ ÉV CSEPELI UTÁNPÓTLÁSKORÚ SPORTOLÓJA” és az „ÉV CSEPELI SPORTVEZETŐJE” kitüntető cím adományozására javaslatot tehetnek Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testületének tagjai, állandó bizottságai, a kerület lakosai, a kerületi civil szervezetek, a kerületi sportszervezetek vezetői.

 
A javaslatnak tartalmaznia kell: (letölthető minta)

-         a javasolt személy adatait (név, lakcím, elérhetőség)
-         javaslat rövid indoklását, eredmények


Javaslatokat Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatal, OMISÁ Sportirodához kell beküldeni a megadott formanyomtatványon. Cím: 1212. Budapest, Bajcsy Zs. U. 59/a.

Beérkezési határidő: 2010. december 06.

 

7./ A díj adományozásáról az erre az alkalomra felállított bizottság javaslatot tesz a képviselő testületnek. 

A díjazottak személyéről a bizottság javaslata alapján a 2010. december 16-i testületi ülés dönt. 

A díjak átadása 2010. decemberi Évzáró Sportegyesületi elnöki értekezleten történik. 

 

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata

Éjszakai látogató a Bajnokok Klubjában

2010. december 02. csütörtök, 07:00

policeA BRFK. XXI. kerületi Rendőrkapitányság Ügyeletére 2010.12.01-én éjfél körül lakossági bejelentés érkezett, mely szerint a Budapest, Dunadűlő utcában található Bajnokok Klubjába betörtek. A helyszínre rendőrjárőrök érkeztek, akik az épületet átvizsgálták. Az átvizsgálás során azt tapasztalták, hogy az épület Duna part felé eső részénél a nyílászárókat feltörték, valamint az épülettől kb. 3-4 méterre egy férfi fekszik a földön. A rendőrök kérésére a földön fekvő személy semmilyen kérdésre nem volt hajlandó választ adni.

A ruházat átvizsgálása során viszont az étteremből származó „Bajnokok nevű étterem" feliratú érme és több olyan tárgy került elő, amely az épületből származott. A férfi zsebeiből előkerült tárgyak származásáról szintén nem volt hajlandó nyilatkozni, ezért a helyszínen lévő rendőrök őt megbilincselték.A rendőrjárőrök az épület helységeit átvizsgálták, ahol az egyik helyiségben összepakolva réz fűtéscsöveket, vízvezeték szerelvényeket, számítógép monitort, elektromos olajradiátort, ágyneműket, tisztítószereket találtak, amelyek közül több tárgyat is már zsákokba raktak.

Az elfogott személy előállítása, elszámoltatásra a kerületi kapitányságon megtörtént. A büntetőeljárás lefolytatására a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya illetékes.

Forrás: BRFK XXI. Kerületi Rendőrkapitányság

Sikeres rendőrségi akciók Csepelen

2010. december 01. szerda, 09:41

policeBetörőt fogtak a Vízmű lakótelepen

BRFK. XXI. kerületi kapitányság munkatársai 2010.11.25-én a dél körüli órában  adatgyűjtés céljából megjelentek a Vízmű lakótelepen. Felfigyeltek az egyik lakóház ablaka előtt egy elhagyott hátizsákra.  A körzeti megbízott észlelte, hogy az épület nyitott földszinti ablaka mögött egy személy suhant el, ezért bementek a lakóépületbe. Látták, hogy a földszinti lakás ajtaja feletti ablakot betörték, valamint egy létrát támasztottak az ajtó mellé. A rendőrök a létrán felmászva az ablakon keresztül a lakásba jutottak.

A lakásban keresés, kutatás nyomai voltak tapasztalhatók, ezért a lakást átvizsgálták. Az egyik szobában a falhoz simulva egy alakot találtak.

A 23 éves budapesti lakost a helyszínen elfogták, a cselekmény elkövetését elismerte.

Fenti személy őrizetbe vétele megtörtént, az eljárás lefolytatására a kerületi kapitányság illetékes. A 23 éves budapesti lakos többszörösen büntetett előéletű személy, aki betörésekből és lopásokból tartja fent magát.

Lakossági segítséggel sikerült a betörőt visszatartani

2010.11.29-én a délutáni órákban megjelentek a Budapest XXI. kerület  II. Rákóczi Ferenc út 345.  / Vízmű lakótelep/ szám alatt, mert bejelentés érkezett, hogy a házban lakó lakók egy betörőt tartanak vissza.

A helyszínre érkezés után megállapították, hogy egy 53 éves budapesti lakos a lakóépület I. emeleti lakásába erkélyajtó befeszítés módszerével bejutott, de őt a lakók megzavarták, és menekülése közben megállították, a rendőrség kiérkezéséig visszatartották. A másik, ismeretlen társa a helyszínről elfutott. Fenti személy a cselekmény elkövetését elismerte, gyanúsítotti kihallgatása a kerületi kapitányságon megtörtént, az eljárás lefolytatásra a kerületi kapitányság az illetékes.   

Gázolaj tolvaj rendőrkézen

A csepeli rendőrök 2010.11.30.-án a hajnali órában megjelentek a  Duna lejáró utca 11. szám alatt, mert onnan bejelentés érkezett, hogy egy tehergépkocsiból üzemanyagot lopnak. A helyszínre érkező járőr a bejelentő személyt meghallgatta, aki elmondta, hogy a riasztó megszólalt. A riasztóhang észlelése után értesítette a kerületi kapitányságot. A kerületi járőrök a környék átvizsgálása során a Csepel Művek területén, igazoltattak egy 40 év körüli halásztelki lakost, akin erős gázolajszag érződött. A férfi ellentmondásosan nyilatkozott, ezért a cselekmény elkövetésével kapcsolatban a kerületi kapitányságra előállításra került. Az eljárás lefolytatására a kerületi kapitányság az illetékes. 

Forrás: BRFK. XXI. Kerületi Rendőrkapitányság
 

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail