Csepelnek is lett Férfi Felelősség Fája

Kategória: Közélet 2017. november 21. kedd, 14:52

TBE 3596Jelképesen egy diófacsemetét ültettek el a Kolonics György sétányon azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a férfiak családi és társadalmi felelősségvállalásának, értékközpontú példamutatásának fontosságára. A faültetéssel Csepel is csatlakozott ahhoz az országos akcióhoz, amelyet a Férfiak Klubja idén ősszel indított. Kárpát-medence szerte 25 facsemetét ültetnek el a mozgalomhoz csatlakozó településeken.

 

„A jövő otthon épül” – ez a fa mellé helyezett táblán olvasható mottó üzeni a férfiaknak a gyereknevelésben való részvétel fontosságát, az erkölcsi alapok helyreállítását s a férfi-nő együttműködés mintájának megmutatását otthonunkban – hangsúlyozta Bedő Imre közgazdász, a Férfiak Klubja alapítója.

Hozzátette: családközpontú, jövő-orientált, a fiatalabb generációk számára mintaértékű férfiakra nagyobb szükség van, mint valaha. A jövő társadalmát nem csak a munkahelyünkön, hanem elsősorban az otthonunkban, a példamutatásunkkal, az értékeink átadásával, a nőkkel való szövetségünk folyamatos erősítésével építjük.

Borbély Lénárd polgármester egyetértett a klub alapítójával abban, hogy a hagyományos férfi értékek megmutatására szükség van. A felelősségvállalás a házasság, a család összetartásában nélkülözhetetlen. A házasság akkor működik jól, ha egyenlő félként kezelik egymást a partnerek. Férfinak és nőnek össze kell fogni, együtt kell építkezni – tette hozzá.

A polgármester szólt arról, hogy méltó helyre került az elültetett fa a Kis-Duna parton, amely rendbetétele óta számos családok kikapcsolódási színterévé vált.

A 2013 óta működő Férfiak Klubja szervezésében az ország első „Férfi felelősség fáját” Szentendrén, a Czóbel parkban ültették.

 

AZS

Fotó: Tóth Beáta

Utoljára frissítve: 2017. november 21. kedd, 14:58

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail