Megszüntetnék Csepel önállóságát is

Kategória: Közélet 2018. február 14., szerda 19:09

Dr. Szabó Szabolcs pártja, az Együtt önkormányzatokat vonna össze.

Fő céljuk az önkormányzati ellenállás eltakarítása a bevándorlás útjából. Ha nincs polgármester, ha nincs önkormányzat, akkor nincs, aki a helyiek hangját hallassa, akkor nincs, aki a csepeliek érdekében lépjen fel. Szabadon jöhetnének a migránsok Csepelre. Elképzelhetőnek tartják, hogy áprilistól a csepelieknek Erzsébetre vagy Budafokra kell átutazniuk az önkormányzati ügyeik intézése érdekében? Pedig dr. Szabóék bevallottan erre készülnek. Össze akarják vonni az önkormányzatokat. Persze ennek – a választási programjukban szereplő – intézkedésnek ez csak a mellékhatása.

 

Már a régi gyártelepeket is kinézték maguknak

Juhász Péter, a párt elnöke a napokban nyilvánosságra került felvételen első lépésben és a választások után azonnal 10 ezer bevándorló befogadását tenné kötelezővé. A videóban megemlíti, hogy természetesen ezt a számot idővel növelni kell. Vajda Zoltán, az Együtt elnökségi tagja és XVI. kerületi képviselőjelöltje pedig már két éve szorgalmazza, hogy az Ikarus egykori XVI. kerületi gyártelepét a Magyarországra irányított kvóta-bevándorlók számára kellene megvásárolni és felújítva megnyitni. Dr. Szabó Szabolcs vajon mit ajánlhat fel a migránsok elszállásolására az önkormányzati lakásokon kívül? A Csepel Műveket, a Posztógyárat, a Szabadkikötőt, a Papírgyárat. És miből építik meg a szállásokat? A csepeliek felemelt adójából és lecsökkentett nyugdíjából, úgy, ahogy ez a Soros- tervben benne van.

Utoljára frissítve: 2018. február 15., csütörtök 08:42

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail