Honvédelmi toborzóiroda nyílik a kerületben

Kategória: Közélet 2018. március 26., hétfő 16:10

TBE 3500

A Magyar Honvédség és a csepeli önkormányzat közös együttműködésével honvédségi toborzóiroda nyílik hamarosan Csepelen. Az erről szóló megállapodást dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, Németh Szilárd, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága elnöke és Borbély Lénárd polgármester írta alá a polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatón március 26-án.

A honvédelmi miniszter visszautalt a tavaly elkezdődött Zrínyi 2026 Honvédelmi- és Haderőfejlesztési programra, melynek elsődleges célja egy harmincezer fős aktív és húszezer fős tartalékos állomány létrehozása a határok védelme és Magyarország biztonságának megerősítése érdekében. Ezért legfontosabb feladatuknak tartják a megfelelő szakmai felkészültségű toborzást – hangsúlyozta.

Budapesten a XII. kerületi Alkotás úton jelenleg egy iroda működik, Csepelen lesz a második. Évente mintegy kétezren jelentkeznek katonának, ebből három-négyszáz fiatallal kötnek szerződést – közölte.

Simicskó István – aki maga is a Jedlik Ányos Gimnáziumban végzett és Csepelen járt áltanos iskolába – tájékoztatott mér arról, hogy a közeljövőben lőtér létesülhet a XXI. kerületben.

A röszkei tranzitzónából érkezett a nyilatkozat aláírására Németh Szilárd, akinek kezdeményezésére és közbenjárásának köszönhetően döntött a képviselőtestület a közelmúltban úgy, hogy a honvédséggel közösen toborzóirodát nyitnak a kerületben.

A politikus fontosnak tartja az utánpótlás lehetőségét a haza védelmében, majd emlékeztetett arra, amikor Csepelen országos jelentőségű lőtér működött az MHK sportpályán. Tapasztalata szerint ma a honvédek magasan képzettek, nyelveket beszélnek és kiválóan teljesítik feladatukat a határoknál.

A sajtó érdeklődésére Borbély Lénárd elmondta: várhatóan egy hónap múlva nyit a negyven négyzetméteres toborzóiroda a II. Rákóczi Ferenc úton a HÉV megállónál.

Antal Zsuzsa

Utoljára frissítve: 2018. március 27., kedd 09:55

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail