Hírek a csepeli iskolákból

Kategória: Közélet 2018. szeptember 07., péntek 11:36

kajakNyár a Körös-parton

A Karácsony Sándor Általános Iskolából az idei nyáron is ötven gyerek nyaralt a Körös partján a már megszokott programokkal: sok-sok fürdéssel, szekerezéssel, evezéssel, banánhajózással, tábortűzőrzéssel, mozizással, csapatépítő játékokkal, sporttal, szalonnasütéssel, éjszakai akadályversennyel. A tábor végére a gyerekek igazi kis csapattá, közösséggé váltak, segítették egymást. Köszönet a szervező pedagógusoknak: Keszy-Harmath Eszternek, Kalocsa Szilviának.

Felújítások, új facsemeték Tankerületünk ezen a nyáron is jelentős felújítási munkákat végzett.

Kifestették a leendő 1. és 5. osztályok tantermeit, udvari, játszótéri eszközöket telepítettek a szakemberek több iskolában. Néhány intézményben a sportpálya vagy a bejárat aszfaltozására került sor. Folytatni fogjuk a z „Elsősök fája” elnevezésű projektünket: így iskoláink jelentős része idén is ültet facsemetét.

 

suliKözös munka

A Katona József Általános Iskolában – igazi közösségi megmozdulásként – augusztus utolsó hetében tanárok, diákok, szülők közös munkájának eredményeképpen megújult az iskola földszintje.

 

Művészeti oktatás

A harmincötödik általános és a huszadik művészeti iskolai tanévét kezdte meg szeptemberben a Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Csepelen továbbra is hét iskolában, Soroksáron pedig már három telephelyen hirdetünk csoportokat az alábbi művészeti ágakban: képző- és iparművészet, táncművészet (néptánc és társastánc) és színművészet. Az alapfokú művészeti iskola nagy előnye, hogy a gyerekek helyben, saját iskolájukban kapcsolódhatnak be a képzésbe és ismerkedhetnek meg a különböző művészetekkel. Induló csoportjainkról, a jelentkezés módjáról, a nyílt órákról, tanárainktól bővebb információt kaphatnak, ha felkeresik honlapunkat: nagyimreami.webnode.hu

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 07., péntek 11:46

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail