Elmúlt egy év: „Azt tesszük, amire a csepeliek felhatalmaztak” Kiemelt

Kategória: Közélet 2020. október 22. csütörtök, 10:30

blEgy éve választott az ország önkormányzati vezetőket, képviselőket. Borbély Lénárd, Csepel újraválasztott polgármestere elmondta: személyesen is ez élete egyik legnehezebb időszaka, de mindig olyan döntéseket hozott, amivel a választói bízták meg. Folytatódik az útépítési program, nem engednek új hajléktalanszállót, és várják az új HÉV-et, valamint az észak-csepeli fejlesztéseket, különösen az új híd építését. A Kis-Duna-parton a jövőben sem adnak el önkormányzati telkeket, és csak olyan pihenő- és sportcélú fejlesztések lehetnek, amelyek az itt élőket szolgálják.

Kezdjük a legfontosabbakkal. Csepel az elmúlt tíz évben a fejlesztésekkel tűnt ki a budapesti kerületek közül. Mi várható a következő években?

Folytatódik az útépítési program. Soha annyi út nem épült és nem újult meg Csepelen, mint az elmúlt nyolc-kilenc évben. Ehhez kellett 54 kilométernyi csatorna megépítése, amit Tarlós Istvánnak köszönhetünk, és kellett a csepeli önkormányzat pénzügyi helyzetének rendezése is. Utóbbi 2010-től kezdve másfél év kemény munkája volt. Akkor alapoztuk meg azt, hogy az önkormányzat ne hitelekből éljen, ne hitelből fizessük a dolgozóinkat, és 16 év pangás után jusson pénz komolyabb fejlesztésekre. A következő években folytatódik a nagyszabású útépítés. Erre most kötöttünk keretközbeszerzést. Ebben a kormány nagyon sokat segít, a főváros semmit. Folytatódik a csillagtelepi városrehabilitáció, amit sajnos a koronavírus-járvány megakasztott. A járvány miatt egyébként még legalább fél évig rendkívül szűkösek az anyagi lehetőségeink. A Görgey iskola helyén ennek ellenére hamarosan készen lesz az új park. Az óvodai fejlesztések hamarosan befejeződnek, de már megindítottuk az iskolafelújítási programot. Mivel a főváros nem akar a belvárosi közlekedési káoszon P+R parkolókkal segíteni, ebben is lépnünk kell. Ezen túl szeretnénk a Csepeli Piac környékét rendbe tenni, és az ottani problémákon ‒ pénzügyi lehetőségeink szerint -segíteni. Még számos panelház is van, melyek felújításra várnak, és sok egyéb, kisebb-nagyobb problémát fogunk megoldani. Személyesen is az egyik kedvencem a csepeli Kis-Duna part. Ott továbbra is szeretnénk megvalósítani a kerékpárút építését, amit az új fővárosi vezetés visszavont. Folytatjuk a facsere programot is. Az elmúlt tíz évben Csepel lett Budapest legtöbb fát ültető kerülete, és ezt az elsőséget meg akarjuk tartani.

Ismét az érdeklődés középpontjába került a csepeli Kis-Duna-part fejlesztése, miután az ellenzék is megszavazta a birkózóakadémia kérését, a telekmegosztást. Ami nem titkoltan azért történt, hogy megvehessék azt a telekrészt, amin a birkózócsarnok áll, és sportkollégiumot építsenek. Polgármesterként ezt a vitát egy huszárvágással oldotta meg. Kijelentett: a sétányon nem támogat telekeladást, és csak sport- és pihenőcélú fejlesztést enged a jövőben. De ezt az egészet most sokan nem értik. Segítene?

A sétány elődjét 1977-ben, társadalmi munkával hozta létre Csepel lakossága. (Ennek emléktábláját nemrégen sajátkezűleg újítottuk fel Morovik Attila és Ábel Attila alpolgármester társaimmal.) A part 1994 után egyre csak pusztult, több része szemétteleppé vagy hajléktalantanyává vált. Semmilyen önkormányzati elképzelés sem volt a fejlesztéséről. A kerület hitelekből, és a hitelek kifizetéséhez szükséges telekeladásokból működött. Ezért csak eladható telkeket láttak a vezetők egy megszépíthető Kis-Duna-part helyett, és ilyen döntéseik is születtek. Eladták a Napközis Tábort, ahová a vevő három hatalmas, hat emeletes és három kétemeletes tömbből álló luxuslakóparkot tervezett kerítésekkel, és a lakók nyugalmát biztosító őrséggel. Az Ifjúsági Tábor területére emellett hatszintes wellness-központot és hotelt terveztek 2006 végén. Vagyis a csepeli Kis-Duna- partot hat emelet magasságban építették volna be: kezdetben négy hatalmas tömbbel, és három kisebb épülettel. Mi 2011 tavaszán kezdtünk a Kis-Duna- part rendbetételéhez. Ennek során a kiárusított Napközis Tábor területét is visszavásároltuk , amikor polgármester lettem. Most tizenöt-húszszor annyian járnak ki a sétányra naponta, mint korábban. A Kis-Duna-part, a Kiserdő, a Tamariska-domb, majd a Rákóczi Kert, a KRESZ-park, a Tejút park sokat segítettek abban, hogy Csepel megszűnt alvóváros lenni. Sőt. Ma már az agglomerációból és más kerületekből is sokan járnak ide pihenni, sportolni. Van BMX- és gördeszka-, görkorcsolya- és rollerpálya, lehet horgászni, focizni, kajakozni, evezni, sárkányhajózni, futni, kerékpározni. Vannak fitnesz-parkok, négy nyilvános WC és a kalózhajós játszótér. Mindezek ‒ jó időben ‒ naponta többezer látogatóval. Én rendkívül büszke vagyok erre. Budapesten hiány van sportkollégiumból, Csepelen pedig egyetlen ilyen sincs. Ezért örülök, hogy a birkózók sportkollégiumot terveznek. De az említett okok miatt nem tartom megfelelőnek a Kolonics sétányt, mint helyszínt. Mivel éppen mi vásároltuk vissza a rendkívül értékes, kiárusított önkormányzati telkeket, nem fordulhatunk szembe az eddigi elveinkkel. Ezért nem támogatom a Kolonics sétány egyetlen telkének sem az elidegenítését. Nem egyedül döntöttem így. Konzultáltam köztiszteletben álló csepeliekkel és a Kis-Duna-part rendbetételéért évtizedek óta küzdő civilekkel is. Ez a döntés felel meg az elmúlt tizenöt év elveinek, ezt várják tőlem a szavazóim, akik között ellenzéki támogatók is nagy számban vannak. Én erre is büszke vagyok.

Láthatóan rosszra fordult ugyanakkor a főváros és Csepel kapcsolata. Mi történt, és mi várható ebben?

Demszky Gábor nem tett különbséget politikai alapon a kerületek vezetése között, ám a külvárosi részekkel nem foglalkozott. Tarlós Istvánnak köszönhetően már érezhető volt a felelősségvállalás, hogy fővárosi segítséggel megújulhassanak a húsz évig mostohagyermekként kezelt külvárosi kerületek. Neki sem számított, hogy a kerületeknek „milyen színű” a vezetése. Rengeteget köszönhetünk a Tarlós- érának, de nem csak mi. A szocialista XIII. kerület, Pesterzsébet vagy éppen Zugló sem került le a fejlesztési térképről. A Karácsony Gergelyhez köthető új vezetés tavaly novembertől kezdve már nem támogatta a csepeli kerékpáros fejlesztést, a P+R parkolók építését és a fővárosi utak felújítását. Még lomtalanítás sem volt, és a következő négy évre kizárták a kormánypárti vezetésű kerületeket a fővárosi fejlesztésekből. Az a próbálkozás, hogy 200 hajléktalant költöztessenek át a VIII. kerületből a csepeli Táncsics Mihály utcába, a kapcsolat mélypontja volt. Örülök, hogy Csepel lakossága egy emberként állt mellénk, amikor tiltakoztunk ez ellen.

Nem a megszokott módon telt el ez az egy év, hiszen a koronavírus-járvány mindent megváltoztatott. Hogyan élték ezt meg?

Valóban, ez mindenki számára egy új helyzet volt. De Csepel állta a sarat. Megszerveztük az idős emberek ellátását, nem járultam hozzá egyetlen kilakoltatáshoz sem. Kedvezményt adtunk az üzleti bérlőinknek és a kollégáimmal elláttunk mindenkit védőmaszkkal, aki igényelte. Én magam is több lakosnak vittem ki személyesen. Bevezettük még korábban a 70 év felettieknek az ingyenes tüdőgyulladás elleni védőoltást, amit most 65 éves korhatárra vittünk le, hogy minél több csepelinek tudjunk segíteni. Sok kihívás áll még előttünk, de közösen, összefogva, mindent meg fogunk oldani. Csakis így sikerülhet. Úgyhogy hajrá Csepel!

LG

Utoljára frissítve: 2020. október 26. hétfő, 15:01

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail