Gittai István73 éves korában csütörtökön, Budapesten elhunyt Gittai István nagyváradi költő, újságíró, a mai erdélyi magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője, a Magyar Írószövetség tagja. Költeményeiben mindig nagy hangsúlyt kapott nyelvünk különlegessége, gazdagsága, kifejező ereje. Az anyanyelv számára „iránytű, szalmaszál, létmuszáj” volt. Szülőfaluja, a Bihar megyei Tóti, és gyermekkorának másik fontos helyszíne, Margitta is gyakran ott szerepel sorai között.

Jutalmat kaptak az életmentésért

2020. augusztus 11. kedd, 08:45

policeBudapest rendőrfőkapitánya, Dr. Terdik Tamás rendőr dandártábornok jutalomban részesítette azt a négy rendőrt, akik megmentették egy férfi életét a XXI. kerületben.

Kedvező a járványhelyzet Csepelen

2020. július 31. péntek, 11:49

maszk„Eddig kedvezően alakult a járványügyi helyzet Csepelen. A kerületben működő idősotthonban nem volt fertőzés, de a szakrendelő dolgozói közül sem betegedett meg senki koronavírustól” – tájékoztatta lapunkat dr. Dobák András, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgatója.

Dobák István, a csepeli MSZP 2019-ig önkormányzati képviselőként dolgozó politikusa július 21-én élesen bírálta a csepeli MSZP diktatórikus módszereit. Ezért Bangóné Borbély Ildikó, valamint Szenteczky János lemondását követeli. Tóth Mihály, aki 16 évig volt Csepel polgármestere és a csepeli MSZP vezetője, csatlakozott a követeléshez. Az érintettek hallgatnak.

kerekparKarácsony Gergely főpolgármester megfúrta a Csepelt érintő kerékpárút- hálózat uniós támogatásból történő fejlesztését. Borbély Lénárd polgármester ezek után a kormány segítségével pótolná a kiesett forrást, amit a csepeli ellenzék is támogatott. Kivéve a Momentumot.

Időseket köszöntöttek Csepelen

2020. július 30. csütörtök, 13:04

TBE 53492020. július 30-án délelőtt Ábel Attila alpolgármester és Balogh Ernő önkormányzati képviselő születésnapja alkalmából köszöntötte a 90 éves Dr. Tyukodi Jenőnét, Szer Péter Jánosnét, Rajcsányi Ferencet és Kiss Juliannát.

Ismét Közösen Csepelért

2020. július 29. szerda, 11:28

KlinghammerA Közösen Csepelért Lokálpatrióta Egyesület vendége volt a minap Borbély Lénárd csepeli polgármester. Vélemények cseréltek gazdát, szó volt többek között a koronavírus-járványról, az elmaradt és a folytatódó beruházásokról.

GMA 7873Születésének napján megkoszorúzták Simon Bolívar (1783-1830) dél-amerikai szabadságharcos szobrát a Simon Bolívar sétányon július 24-én. A megemlékezésen a csepeli érdeklődők mellett több tucat hazánkban élő és tanuló venezuelai polgár is megjelent. A szobornál koszorút helyezett el Enrique Alvarado, az ideiglenes venezuelai elnök magyarországi külképviseleti vezetője, valamint Morovik Attila alpolgármester.

kezilabda csarnok atadas

Ünnepélyesen átadták a Nagy Imre Általános Művelődési Központ mellett felépült Laurencz László Kézilabdacsarnokot, amely elsősorban a Csepeli Diáksport Egyesület kézilabdázóinak biztosít sportolási lehetőséget.

TBE 4745Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettesem, valamint Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő csepeli sajtótájékoztatójukon arról beszéltek, veszélybe került a Tarlós István főpolgármestersége alatt sikeresen megkezdett és a kormány által is támogatott csepeli gerincút befejezése.