Jelentős pénzügyi hiba: vizsgálatot rendelt el a csepeli polgármester

Kategória: Közérdekű szerda, 28 június 2017 21:36

zaszlok2015 11 16 12.32.56Nem szándékos, de súlyos tévedésre derült fény a csepeli önkormányzat pénzügyi kimutatásában. A hibát az okozta, hogy - más megtakarítások mellett -, a költségvetésben a kerület 2 milliárd forint értékű államkötvény-papírjait az önkormányzat pénzügyi vezetője egy törvényváltozás után, tévedésből duplán szerepeltette. Így akaratlanul is azt a látszatot keltette, mintha nem 2 milliárd, hanem 4 milliárd forint lenne az önkormányzat általános tartaléka. Ezzel a nem szándékos szakmai hibával megtévesztették a képviselő-testület tagjait is. 

A pénzügyi vezető elismerte a hibát és felelősségét, ezért Borbély Lénárd csepeli polgármester elfogadta a felmondását. A mai képviselő-testületi ülésen a polgármester egyúttal vizsgálatot rendelt el a könyvvizsgálók bevonásával. A történtek miatt a korábban ismert 7,8 milliárd forint helyett így a valóságban „csak” 5,8 milliárd forinttal javult a csepeli önkormányzat pénzügyi helyzete 2010 óta. Akkor a szocialista vezetés csődközeli helyzetben, 3,8 milliárd forintos hiánnyal adta át a kerületet. Ehhez képest van most 2 milliárd forintos többlete Csepelnek.

Súlyos, de nem szándékos pénzügy-technikai hiba történt, de a korábban meghozott fejlesztéseket és beruházásokat ez nem érinti. A kerület biztonságosan működhet és fejlődhet tovább. A vizsgálat eredményét az önkormányzat nyilvánosságra fogja hozni.

Budapest, 2017. június 28.

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata

Utoljára frissítve: szerda, 28 június 2017 21:57

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail