Újabb csúcson a foglalkoztatottság

Kategória: Közérdekű 2017. augusztus 07., hétfő 17:42

NovekedesTöbb mint 100 ezer fővel bővült a hazai elsődleges munkaerőpiac 2017. április-júniusban éves alapon, ezzel 4 millió 420 ezerre emelkedett a foglalkoztatottak száma – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A rendszerváltás óta nem dolgoztak ennyien Magyarországon.  2013 mérföldkőnek tekinthető a magyar gazdaság életében, hiszen az ország akkor állt növekedési pályára, azóta a bruttó hazai termék (GDP) évről-évre bővül. A GDP-vel együtt nő a foglalkoztatottság is. 

A 2010-es kormányváltás óta több mint 710 ezerrel többen dolgoznak hazánkban. A 2010 óta növekvő foglalkoztatási ráta idén júniusban – sok éves csúcsot döntve – már meghaladta a 68%-ot. A munkanélküliek száma eközben tovább csökkent: 2010. I negyedéve és 2017. II. negyedéve között 267 ezer fővel 196 ezer főre esett vissza; ezzel a munkanélküliségi ráta a 15-64 éves korosztályban 4,3%-on állt a tárgyidőszakban.

A foglalkoztatottak számának nemek szerinti alakulását tekintve az látható, hogy a férfiak és a nők körében egyaránt számottevően javultak a mutatók.

Mindezek mellett a közfoglalkoztatottak száma 26 ezer fővel, a külföldön dolgozók száma négyezer fővel esett vissza egy év alatt.

Jó jel az is, hogy a munkanélküliségi ráta a fiatal, vagyis a 15-24 éves korosztályban is jelentősen csökkent: éves alapon 2,3 százalékponttal 11,0 százalékra mérséklődött, ami az európai átlagnál kedvezőbb érték.

Az újabb kiváló számokhoz a versenyszféra egyre nagyobb mértékben járul hozzá, köszönhetően a Kormány aktív foglalkoztatáspolitikai programjainak.

Várakozások szerint a javuló tendencia folytatódik, ugyanis a gazdasági növekedés további élénkülése várható a következő időszakban.

A teljes cikk a Csepeli Állások Oldalának hírei között érhető el.

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail