Mi legyen a Görgey iskola helyén? – javaslatok a lakóktól

Kategória: Közérdekű 2019. október 04. péntek, 09:06

 

gorgey

Az egykori Görgey Artúr Általános Iskola területének hasznosításáról rendeztek lakossági fórumot október 2-án, amelyen részt vett Borbély Lénárd polgármester, Tukacs Lívia ötletgazda és Kálcsics Ferenc, a Csepeli Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője. Emlékezetes: a kihasználatlan épületet nemrég lebontották, most pedig az a cél, hogy a lakók igényeit is figyelembe véve pihenőparkot létesítsenek a helyén. Következő lépésként koncepciótervet, valamint látványtervet készítenek, amelyet a lakók újra véleményezhetnek, majd megkezdődhet a kiviteli tervek kidolgozása.

A Görgey iskola épületét az előző városvezetés értékesítette 2007-ben egy magánvállalkozás számára, de az utóbbi években az ingatlan teljesen lepusztult, elhanyagolt állapotba került. Az önkormányzat 2016-ban már vissza akarta vásárolni, de a vétel egy peres eljárás miatt elhúzódott, végül 2018-ban lett az önkormányzaté. Idén lebontották az épületet, és a helyén mintegy 15 ezer négyzetméter szabad terület keletkezett. Az önkormányzat célja, hogy a lakók ötleteit figyelembe véve pihenő és rekreációs funkciót kapjon a környék. A sétányokon és a körzetben élő lakóknak két és félezer kérdőíveket küldtek szét, hogy felmérjék, mire volna igény. Végül 228 kitöltött kérdőív érkezett vissza. A lakók egy nyugodt, pihenésre alkalmas terület kialakítását részesítenék előnyben. A környezet védelme, a fásítás elemi szempont. A legtöbben padokat, közvilágítást, virágágyásokat, ivókutakat, térkövezett sétányokat, szökőkutakat szeretnének a területen. Kisebb arányban javasolták futópályák, sakkasztalok létrehozását. A megfontolandó ötletek közé tartozik illemhely és pelenkázó létesítése, kamerarendszer kiépítése, parkolóhelyek létrehozása, játszóeszközök kihelyezése.

 

Következő feladat az lesz, hogy az önkormányzat megbízásából a Csepeli Városfejlesztési Nonprofit Kft. versenyeztetés útján kiválasztja azt a tájépítész tervezőt, aki először koncepciótervet készít a terület kialakítására a beérkezett lakossági javaslatok alapján. Ezt egy újabb lakossági fórumon mutatják be az érdeklődőknek, akik véleményezhetik az elképzeléseket.

 

A lakók további észrevételeikkel Tukacs Líviához fordulhatnak a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen, illetve a 06-20-931-3064-es telefonszámon. A Csepeli Városfejlesztési Nonprofit Kft. email címe: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., telefonszáma: 276-8177.

Utoljára frissítve: 2019. október 04. péntek, 09:41

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail