Cserbenhagyja a csepelieket a Főváros

Kategória: Közérdekű 2020. május 27. szerda, 15:58

elvonasok1 2020.05Borbély Lénárd, Csepel polgármestere közleményt adott ki, miután kiderült: a Fővárosi Önkormányzat a következő 4 évben egyetlen méter fővárosi út felújítását sem végzi el Csepelen. De más is kitudódott. Leállítják és visszavonják a HÉV végállomásához tervezett P+R parkoló megépítését is. Az erről szóló döntést a Fővárosi Közgyűlés helyett egy személyben Karácsony Gergely hozza meg a mai napon, a veszélyhelyzet időszakában.

A csepeli önkormányzat ezen kívül arról is tájékoztatást kapott, hogy két másik kerülettel közösen elnyert 2,4 milliárd forintos bicikliút fejlesztést is, amely összekötötte volna a kerületeket, szintén leállítják. Ebből az összegből Csepelen 840 millió forint értékű kerékpárosút-hálózat épült volna meg.

A fővárosi utak tekintetében a Táncsics Mihály utca, a Szállítók útja, a Védgát utca és a Szent László utca felújítása marad el, derült ki a közleményből. Mindegyik utca kiviteli tervvel és engedélyekkel rendelkezik. A Táncsics Mihály utcára a fedezet is rendelkezésre áll.

A polgármester közleményében kifejti, egyértelmű számára, hogy szakmai helyett politikai döntés születik, mivel csak 4 kerület marad ki az útfelújításokból. Csak olyanok, ahol a választók fideszes, vagy az általa támogatott polgármesternek szavaztak bizalmat.

Borbély Lénárd szerint mivel politikai döntésről van szó, arra kéri a Karácsony Gergelyt támogató helyi politikai pártokat és képviselőit, az MSZP-t, a Demokratikus Koalíciót, a Momentumot, az LMP-t és a Jobbikot, hogy vele együtt álljanak ki Csepelért és tiltakozzanak a diszkrimináció ellen. „Csepel nem ezt érdemli” – zárta közleményét a polgármester.

Utoljára frissítve: 2020. május 27. szerda, 16:04

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail