Kiemelkedő évet zártak a Csepeli DAC atlétái

Kategória: Sport 2017. december 19., kedd 14:42

IMG 3625Évzáró rendezvényt tartott a Csepeli Diák Atlétikai Club a Bogrács vendéglőben, ahol beszámoltak az idei esztendő eredményeiről és jutalmazták a legjobb versenyzőket. Idén még sikeresebben szerepeltek a csepeli diák atléták, mint tavaly. Szeptembertől az egyesület új elnöke Vágó Imréné lett. Megemlékeztek a 2015-ben elhunyt Deák Balázsról, aki az egyesület alapítója volt. Az eseményen megjelent Ábel Attila alpolgármester, Morovikné Fülöp Csilla, az Arany János Általános Iskola intézményvezetője, Bese Benő, a Jedlik Ányos Gimnázium igazgatója, valamint 56 gyerek, akik a Csepeli DAC legeredményesebb versenyzői.

 

Fehér Gábor edző, testnevelő tanár beszámolt arról, hogy az atlétikai csoportban jelenleg 75 a létszám. Négyen tartják az edzéseket és szervezik a versenyeztetést.  Nagy köszönet jár a csepeli önkormányzatnak, amely jelentősen támogatja egyesületet. Nemcsak anyagilag, pályázatok útján, hanem azzal is, hogy mint csepeli utánpótlással foglalkozó csoport, kedvezményes bérleti díjért vehetik igénybe az Arany János iskola tornatermét. Morovikné Fülöp Csillának, az Arany János iskola intézményvezetőjének köszönhető, hogy a diákok a korábbi heti 3 óra helyett először 5, majd most már 6 órát tudnak meleg, fűtött helyiségben gyakorolni és a versenyekre felkészülni. Fehér Gábor hálával emlékezett meg Deák Balázsról, aki az egyesületet létrehozta és ténykedése alatt folyamatosan nőtt a sportolók száma. Halála után Babinyecz József vette át az elnöki teendőket, most szeptembertől pedig Vágó Imréné. Mindkettőjük teljes szívvel végezte és végzi a munkáját. Mások mellett köszönetét fejezte ki Deák Krisztinának, aki minden kapcsolatát bevetette a Magyar Atlétikai Szövetségnél, és segítette az egyesületet életben tartani. Megemlítette Raffay Mária és Raffay Richárd ténykedését. Az egyesülethez csatlakozott Babinyecz-Tusai Brigitta edző. Tari Tibor korábban segédezőként dolgozott a klubnál, miután azonban elvégezte a sportoktatói szakot, tapasztalt edzőként számíthatnak rá. Feleségével együtt kezelik, frissítik a Csepeli DAC honlapját. Vizsoli Mária, a Szárcsa iskola testnevelője szintén az edzői stáb tagja lett.

A serdülő, ifjúsági és utánpótláskorú versenyzők legjobbjai közt kell megemlíteni Horváth Karolinát, aki az Európai Ifjúsági Olimpián első lett 2000 méteres akadályfutásban. Emellett Magyarország fedett pályás atlétikai bajnokságán a felnőttek között ötödik lett 3000 méteren, a serdülők versenyében pedig első. Nemzetközi eredményei közt megemlítendő a csehországi Hodoninban megszerzett aranyérme 2000 méteres síkfutásban a serdülők között. Két számban országos korosztályos csúcstartó. Horváth Zsolt a hazai serdülő bajnokságon 1500 méteres akadályfutásban második lett, 800 méteres síkfutásban pedig nyolcadik. Maróthy Péter a magyarországi ifjúsági bajnokságon 110 méteres gátfutásban ötödik, az ifjúsági liga versenyén pedig harmadik 100 méteres síkfutásban. Szűcs Richárd a magyar egyetemi-főiskolai országos bajnokságon 400 méter gátfutásban második lett. Bakó Martin a serdülő liga döntőjében 100 méteres síkfutásban nyolcadik. Wéber Csenge a serdülő országos bajnokságon magasugrásban tízedik helyezést ért el. A Bakó Martin, Fülöp Áron, Horváth Róbert, Horváth Zsolt csapat az országos váltóbajnokság 4x800 méteres síkfutásban bronzérmet szerzett.

Jutalmazták azokat az atlétákat, akik a Csepeli DAC újonc és gyermekcsoportjaiban kiváló eredménnyel szerepeltek 2017-ben. Az országos bajnokságon a csepeliek öt első helyezést értek el és összesen tizenhét érmet szereztek. Megdöntöttek két országos csúcsot. Nemzetközi gyermekversenyeken vettek részt Dortmundban, Lowiczban és Debrecenben. Az újonc lányok kategóriában kiemelkedik Botos Katalin aranyjelvényes atléta, aki idén tíz aranyérmet szerzett különféle versenyeken. A legjobb újonc a fiúk között Bazsó Levente nyolc, Pesti Máté pedig kilenc aranyéremmel hívta fel magára a figyelmet. Mindketten aranyjelvényes atléták. A legeredményesebb lány ugró-versenyző Ivancsó Adrienn, a fiúknál pedig Pesti Máté lett. Mindketten távolugrók. A legjobb eredményt elérő fiú dobó Raffay Csanád.  

Az U11-es korosztály lány kategóriájában öt rendkívüli versenyzőt jutalmaztak: Mohácsi Blanka 15, Mohácsi Réka 10, Vágó Zsófia 9, Diener Anna 7, Vadász Virág 6 aranyérmet szerzett különféle versenyeken az idén. A fiúk között Kothencz Martin emelkedik ki a maga 12 aranyérmével. Az U13-as korosztály lány kategóriájában Babinyecz Anna 19, Kenyeres Jázmin 12, Fekete Boglárka 10 aranyérmet szerzett. A fiúk között Tari Zoltán volt a legeredményesebb hat aranyéremmel.

Cs. A. 

Fotó: Vermes Tibor

Utoljára frissítve: 2017. december 19., kedd 14:52

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail