Slovak Open 2018

Kategória: Sport péntek, 02 március 2018 10:52

SO 09A 19.alkalommal rendezték meg a nyílt Szlovák bajnokságot, 11 ország, 90 klubjának 945 nevezésével. Pozsony közelsége miatt a hazai klubok túlnyomó többsége kihasználta a versenyzési lehetőséget, amin a Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia nagy létszámmal vett részt.

Szombaton a felnőttek pointfighting szabályrendszerű küzdelmei mellett, az utánpótlás korosztály küzdelmei voltak soron mindhárom tatamis szabályrendszerben.

 

A senior nők és férfiak Grand Champion trófeája méltó kezekbe került, Busa Andrea és Veres Roland diadalmaskodott.

A csapat többségét a pointfighting szabályrendszerben induló kadetek tették ki, akiket a Jároszkievicz Krisztián vezette edzői csapat segített. Karlovac után két héttel, ismét jó formában küzdöttek a kék-fehér mezes fiatalok, akik a legtöbb első helyezést érték el összesítésben. Többen szerettek volna sok küzdelemben részt venni, ezért elindultak vagy több szabályrendszerben, vagy több súlycsoportban is. Haider Katrin, Solymosi Bence, Tűzkő Olivér és Fésű Lajos kétszer is a dobogó tetejére állhatott, Gombás Alexandra pedig triplázott!

A vasárnapi fél napra a felnőttek light-contact és kick-light szakágak küzdelmei maradtak, ahol Lehota Krisztina és Busa Andrea mezőnyt uralva duplázni tudott.

A két napos Slovak Openen a legtöbb aranyérmet Király István tanítványai nyerték, akik összesen 29 alkalommal állhattak a dobogó tetejére a 14 ezüst és 12 bronzérem mellett.

 

Aranyérmesek:

Bondár Dániel, kadet 1 -28 kg (pointfighting)

Bárdos Inez, kadet 1 -32 kg (pointfighting)

Wallandt Gergely, kadet 1 -37 kg (pointfighting)

Solymosi Bence, kadet 1 -47 kg (pointfighting)

Gergely Balázs, kadet 2 -42 kg (pointfighting)

Haider Katrin, kadet 2 -42 kg (pointfighting)

Haider Katrin, kadet 2 -46 kg (pointfighting)

Gombás Alexandra, kadet 2 -46 kg (light-contact)

Gombás Alexandra, kadet 2 -46 kg (kick-light)

Solymosi Bence, kadet 2 -47 kg (pointfighting)

Gombás Alexandra, kadet 2 -50 kg (pointfighting)

Loós Dominik, kadet 2 -52 kg (pointfighting)

Bálint Martin, kadet 2 -57 kg (pointfighting)

Erős Patrik Zsolt, kadet 2 -63 kg (pointfighting)

Tűzkő Olivér, kadet 2 +69 kg (light-contact)

Tűzkő Olivér, kadet 2 +69 kg (kick-light)

Fésű Lajos, junior -63 kg (light-contact)

Adler Viktória, junior -65 kg (light-contact)

Fésű Lajos, junior -69 kg (light-contact)

Busa Gabriella, senior -52 kg (full-contact)

Cselovszki Patrik, senior -57 kg (pointfighting)

Fésű Lajos, senior -63 kg (light-contact)

Lehota Krisztina, senior -65 kg (light-contact)

Lehota Krisztina, senior -65 kg (kick-light)

Busa Andrea, senior -70 kg (light-contact)

Busa Andrea, senior -70 kg (kick-light)

Nagy Zalán, senior -74 kg (pointfighting)

Busa Andrea, senior Grand Champion (pointfighting)

Veres Roland, senior Grand Champion (pointfighting)

 

Ezüstérmesek:

Kis Réka, kadet 1 -28 kg (pointfighting)

Roman Nikolasz, kadet 1 -32 kg (pointfighting)

Wallandt Gergely, kadet 1 -42 kg (pointfighting)

Dénes Dániel, kadet 1 -47 kg (pointfighting)

Lévai-Hangyássy Botond, kadet 1 +47 kg (pointfighting)

Gergely Balázs, kadet 2 -47 kg (pointfighting)

Loós Dominik, kadet 2 -57 kg (pointfighting)

Bálint Martin, kadet 2 -57 kg (light-contact)

Bálint Martin, kadet 2 -63 kg (pointfighting)

Erős Patrik Zsolt, kadet 2 -63 kg (light-contact)

Adler Viktória, junior -70 kg (light-contact)

Turák József, junior -94 kg (kick-light)

Veres Roland, senior -63 kg (light-contact)

Gergely Bence, senior -63 kg (pointfighting)

 

Bronzérmesek:

Vicsorek Zita, kadet 1 -28 kg (pointfighting)

Kis Réka, kadet 1 -32 kg (pointfighting)

Bárdos Inez, kadet 1 -37 kg (pointfighting)

Nagy Bálint, kadet 1 +47 kg (pointfighting)

Solymosi Bence, kadet 1 -47 kg (pointfighting)

Wallandt Gergely, kadet 2 -42 kg (pointfighting)

Karai Zétény, kadet 2 -42 kg (pointfighting)

Gombás Alexandra, kadet 2 -46 kg (pointfighting)

Száraz Gergő, kadet 2 -57 kg (light-contact)

Száraz Gergő, kadet 2 -57 kg (kick-light)

Tűzkő Olivér, junior -94 kg (kick-light)

Bálint Zoltán, senior -79 kg (kick-light)

 

Gratulálunk!

Balázs Jácint

Utoljára frissítve: hétfő, 12 március 2018 14:54

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail