Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Buzek László

Kategória: Sport 2020. november 30. hétfő, 15:13

DSC03053 1 minBuzek László, a legendás csepeli röplabdázó állami kitüntetést vett át a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) tartott ünnepségen. A köztársasági elnök által adományozott Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést Németh Szilárd, a Magyar Birkózószövetség elnöke, a KIMBA alapítója és Sárfalvi Péter, sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár adta át.

 

Németh Szilárd köszöntőbeszédében kitért arra, hogy Buzek Lászlót Csepelen mindig a legnagyobb sportolók között emlegették. Felidézte, hogy a magyar válogatottal az Európa-bajnokság negyedik helyét érte el. Beszélt a vele kapcsolatos közös emlékeiről is, amikor a hetvenes évek elején a birkózók és a röplabdázók egy csarnokban tartották az edzéseket. – Emlékszem, Buzek Lászlót mindig sokan vették körbe, mert sokan akartak tőle tanulni. Az egész nemzetet képviselte és pályafutása során végig kimagasló teljesítményt nyújtott. Nem véletlen, hogy egy német csapat még negyven évesen is leigazolta – mondta Németh Szilárd.
Buzek László a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést „a magyar röplabdasport jó hírnevét játékosként és edzőként egyaránt erősítő pályafutása elismeréseként” kapta. A 75-ik születésnapját nemrég ünneplő Buzek László 1962 és 1982 között játszott a Csepelben, amellyel tízszer lett bajnok, tizenegyszer pedig a Magyar Kupát is elnyerte. Az Európa-bajnokságon (1977) negyedik, a Kupagyőztesek Európa Kupájában (1973) második helyet ért el.

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail