Nyomtatás

Újabb éremhalmozások az U14-es és az U16-os területi bajnokságon

Kategória: Sport 2022. június 24. péntek, 15:18

Devald BoglarkaAz U14-es és az U16-os atléták területi bajnokságának második fordulóját is megrendezték az elmúlt napokban.

A múlt hét végén az U14-es és az U16-os atléták számára a területi bajnokság második fordulóját rendezték a Kelet és a Centrál régiókban, a Nyugat viadalát egy héttel korábban bonyolították le. Ahogyan az első fordulóban, ezúttal is számos egyéni csúcs született a megméretéseken, amelyeken az is előfordult, hogy a lányok egyes versenyszámokban jobban teljesítettek, mint a fiúk. A bajnokságon most is volt olyan ígéret, aki nem érte be egy elsőséggel, és a duplázók mellett is akadtak triplázók, akik háromszor állhattak fel a dobogó legfelső fokára.

  

A Centrum tinédzserei az Ikarus Sporttelepen igyekeztek bizonyítani. A versenyen összesen 19 különböző klub nyert legalább egy aranyérmet. Az első helyek gyűjtésében élen járt a Csepeli DAC, melynek fiataljai 11 alkalommal ünnepelhettek győzelmet. Az U14-esek között Dévald Boglárka mindjárt háromszor is, hiszen nyert 80 méteren, 80 gáton és ötösugrásban. Ebben a korosztályban a klubtársa, Vágó Zsófia a súlylökés a gerelyhajítás aranyérmese lett, míg ugyanezen versenyszámokban nem talált legyőzőre a szekszárdi Gréczy Bálint sem.

 

Az U16-osoknál a szintén csepeli, és legutóbb triplázni tudó Tas Nóra most „csak” a súlylökést és a gerelyhajítást nyerte meg (diszkosszal második lett) és a dobószámokban remekelt a Tamási versenyzője, Beke Zétény is, aki súlylökésben és kalapácsvetésben volt a legjobb. Külön dicséret illeti még a REAC két duplázóját, Szabó Leventét (300 m, 300 gát) és Bátor Liliánát (magas, ötös), valamint a szintén kettős sikert arató UTE-s Katona Emmát (100 m, 300 m), és az Ikarusban edződő Molnár Ádámot (magas, távol).

 

(utánpótlássport.hu)

Csepeli DAC versenyzőinek részletes eredménylistája

 

U-14 fiú 80 m gátfutásban Szabó Viktor Gergő. egyéni rekordot futva, 13,68 mp-el első helyezett lett. 80 m síkfutásban 11.06 mp-es, egyéni rekorddal negyedik helyezett, míg ötösugrásban a 11,51 m-es egyéni rekordot jelentő ugrásával hetedik helyezést ért el.

 

U-14 fiú diszkoszvetésben Moskola Bálint 35,95 m-es egyéni rekordot jelentő dobásával megnyerte a versenyt, aranyérmet vehetett át. Súlylökésben10,60 m-es egyéni rekordjával másodikként állhatott fel a dobogóra, míg gerelyhajításban 24,45 m-es, szintén egyéni rekordot jelentő hajításával ötödik helyen végzett.

 

U-14 leány 80 m gátfutásban Dévald Boglárka 13,10 mp-el nyerte meg a versenyt, 80 m síkfutásban10,38 mp-es időeredményével végzett az első helyen, míg ötösugrásban 12,84 m-es egyéni rekordot elérve szintén aranyérmet vehetett át.

 

U-14 gerelyhajításban Vágó Zsófia 44,87 m-es hatalmas új egyéni rekordot érő hajításával nyerte meg a versenyét. Ez az eredmény a két korosztállyal idősebbek országos ranglistáján is a negyedik legjobb eredménynek számít. Súlylökésben 14,08 m-es dobásával szintén első, míg diszkoszvetésben 31,12 m-es eredményével második helyezést ért el.

 

U-14 80 m síkfutásban Rudics Luca 11.22 mp-el hetedik helyen végzett, de a 2010-es korosztály legjobbja lett. Ugyan csak a korcsoportja legjobb eredményét érte el 600 m síkfutásban ahol tizenkettedikként ért célba1:57.19 p-es idejével.

 

U-14 80 m gátfutásban Kristál Flóra 13.53 mp-es egyéni rekordjával harmadik helyezést ért el, míg gerelyhajításban 25,93 m-es egyéni rekodjával másodikként állhatott dobogóra.

 

U-14 leány távolugrásban a legfiatalabb korosztályos Sipos Linda 425 cm-es egyéni rekordot jelentő ugrásával tizenötödik, ötösugrásban 10,68 m-es egyéni rekorddal nyolcadik lett. Botos Maja távolugrásban 422 cm-es egyéni rekorddal tizenhetedik, míg ötösugrásban 10,67 m-es ugrásával kilencedik helyen végzett.

 

U-14 gerelyhajításban a fiatalabb évjárat második legjobb eredményét elérve 21,12 m-el Németh Virág ötödik helyezett lett.

 

U-16 fiú 100 m gátfutásban Moskola Zsombor 13,83 mp-es egyéni rekorddal első helyezettként ért célba, 300 m gátfutásban 42,50 mp-es futásával második, míg 300 m síkfutásban 38,41 mp-es egyéni rekordjával harmadik helyezést ért el.

 

U-16 fiú diszkoszvetésben Szabó Bence 47,23 m-es egyéni rekordot érő dobásával lett első, gerelyhajításban 48,03 m-es egyéni rekordot jelentő hajításával második, míg súlylökésben 12,89 m-es egyéni rekorddal harmadik helyezett lett.

 

U-16 fiú diszkoszvetésben a fiatalabb évjáratú Fidrich Máté 31,40 m-es egyéni rekordot jelentő dobásával második, gerelyhajításban 30,13 m-es egyéni rekorddal hetedik, míg súlylökésben 7,75 m-el tizenkettedik lett.

 

U-16 leány gerelyhajításban Tas Nóra Anna 36,96 m-es egyéni rekordot érő dobásával első helyezést ért el, súlylökésben 11,59 m-es egyéni rekorddal szintén első, míg diszkoszvetésben 28,52 m-es egyéni rekorddal ezüstérmet kapott.

 

U-16 leány ötösugrásban Krátky Bianka 15,06 m-es ugrásával hatodik helyezést ért el. Távolugrásban 470 cm-es egyéni rekordot jelentő ugrásával tizenegyedik míg 80 m gátfutásban14,03 mp-el tizenkettedik helyen végzett.

 

Gratulálunk versenyzőinknek, Füredi Zsuzsanna, Fehér Gábor, Raffay Richard és Vágó Imréné edzőknek! Hajrá Csepeli DAC!