Bíróság: Szenteczky János bűnös

2022. január 27. csütörtök, 13:01

szenteczky janosTizenkét év után született másodfokú bírósági döntés a csepeli lakásmutyi ügy néven elhíresült bűncselekmény-sorozatban csütörtökön. Szenteczky Jánost, az MSZP korábbi elnökét, a Csepeli Vagyonkezelő egykori vezetőjét a bíróság folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt ítélte el.

bl webreLassan megszokhattuk, hogy minden évre jut valamilyen nagyszabású önkormányzati beruházás a kerületben. Idén sincs ez másként. Tavaly átadták a Csepeli Napközis Tábort, idén megkezdődik a volt ifjúsági tábor fejlesztése. Borbély Lénárd polgármesterrel ennek fontosságáról, módjáról és arról is beszélgettünk, hogy miért fontos az itt élők bevonása a fejlesztésekbe.

TBE 4284Befejeződött a Csepeli Kajak- Kenu Telep fejlesztésének I. üteme, melyben 60 millió forintot meghaladó értékben került sor felújításokra, fejlesztésekre. Mint ismeretes, csepeli tulajdonban alakulhat újjá az ország egyik legeredményesebb klubja, a Csepel Sport Club, miután a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány (KIMBA) 2020 végén visszavásárolta a Csepel Sport Club Alapítványt az Indotek Group-tól.

Disznótor Csepelen, február 19-én

2022. január 25. kedd, 14:04

10 disznotor

korcimerBudapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2022. január 27-én (csütörtök) 17.00 órai kezdettel tartandó ülésére, melynek helyszíne a Polgármesteri Hivatal Nagytanácsterme (1211 Budapest, Szent Imre tér 10. földszint).

thumbnail Pesti MateAz elmúlt héten, Székesfehérváron az ARAK által megrendezett fedettpályás versenyeken vettek rész atlétáink, ahol sorra döntötték korábbi egyéni rekordjaikat, s bizonyították, komolyan kell számolni velük majd az idei szabadtéri versenyek során is.

Megújulnak az utak Csepelen

2022. január 24. hétfő, 16:00

thumbnail Borokas 1Az elmúlt időszakban gőzerővel zajlottak az útépítések Csepelen. Jelentős kormányzati forrásból több útszakasz is megépült. Borbély Lénárd polgármester a Facebook oldalán jelentette be, hogy nemrég elindult a Borókás és az Erkély utca rendbetétele.

Kizárta soraiból Bangónét az MSZP

2022. január 23. vasárnap, 13:27

4aca1ba72afb41378daf93d352bda871A napokban kirobbant botrány hatására kizárták a szocialisták Bangóné Borbély Ildikót, akinek a parlamenti önéletrajzával szemben a jelek szerint nincs közgazdászdiplomája.

Ma van a magyar kultúra napja

2022. január 22. szombat, 09:58

magyar kultura napja 1 e1453385943807 1024x576A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

korcimer

Közvetlen környezetünkben időszakosan megjelenhetnek olyan rágcsálók (így egerek, patkányok is), amelyek közegészségügyi szempontból és gazdasági károkozásuk szempontjából is kártevőnek minősülnek, így megjelenésük visszaszorítása fontos feladat. Városi környezetben a patkányok jellemzően a csatornákban, illetve a kommunális hulladék környezetében szaporodhatnak el, melynek eredményeként közterületeken, de akár lakásokban, házakban, illetve ezek udvarán, pincéjében is feltűnhetnek.