Közlemények

2016. február 09., kedd 15:58

Közlemény: 1, 7 milliárd forint Csepelnek városrehabilitációra

 

Sorra nyeri a pályázatokat a kerület

A kerületi városrehabilitációs pályázatok közül az elmúlt évek eddigi legnagyobb összegű támogatását sikerült elnyernie Csepelnek.

A fővárosi kerületek közül egyedül Csepel az, amelyik három Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) kiírásban is sikeresen szerepelt, a most elnyert összeg pedig az eddigi legnagyobb a kerület életében.

A pályázaton elnyert 1,7 milliárd forintot Csillagtelep városrész megújítására fordítja az önkormányzat. A pénzből megújul többek között tizenegy lakóépület, továbbá közterületek és közintézmények. Emellett térfigyelő kamerarendszer is kiépül, egy használaton kívüli épületet pedig közösségi központtá alakítanak. Az összegből jut munkaerőpiaci-integrálódást elősegítő programokra is. A beruházás önerő nélkül, 100 százalékban pályázati forrásból valósul meg.

A Borbély Lénárd vezette csepeli önkormányzat egyik fő célja, hogy a kerületben minden panelépület és az összes városrész megújuljon. Köszönet a Fővárosi Önkormányzatnak a támogatásért, Németh Szilárdnak a sikeres pályázat érdekében nyújtott közbenjárásáért, valamint a magyar kormánynak a döntésért.

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata

 

Közlemény: Jelentős pénzügyi hiba: vizsgálatot rendelt el a csepeli polgármester

 

Nem szándékos, de súlyos tévedésre derült fény a csepeli önkormányzat pénzügyi kimutatásában. A hibát az okozta, hogy - más megtakarítások mellett -, a költségvetésben a kerület 2 milliárd forint értékű államkötvény-papírjait az önkormányzat pénzügyi vezetője egy törvényváltozás után, tévedésből duplán szerepeltette. Így akaratlanul is azt a látszatot keltette, mintha nem 2 milliárd, hanem 4 milliárd forint lenne az önkormányzat általános tartaléka. Ezzel a nem szándékos szakmai hibával megtévesztették a képviselő-testület tagjait is. 

A pénzügyi vezető elismerte a hibát és felelősségét, ezért Borbély Lénárd csepeli polgármester elfogadta a felmondását. A mai képviselő-testületi ülésen a polgármester egyúttal vizsgálatot rendelt el a könyvvizsgálók bevonásával. A történtek miatt a korábban ismert 7,8 milliárd forint helyett így a valóságban „csak” 5,8 milliárd forinttal javult a csepeli önkormányzat pénzügyi helyzete 2010 óta. Akkor a szocialista vezetés csődközeli helyzetben, 3,8 milliárd forintos hiánnyal adta át a kerületet. Ehhez képest van most 2 milliárd forintos többlete Csepelnek.

Súlyos, de nem szándékos pénzügy technikai-hiba történt, de a korábban meghozott fejlesztéseket és beruházásokat ez nem érinti. A kerület biztonságosan működhet és fejlődhet tovább. A vizsgálat eredményét az önkormányzat nyilvánosságra fogja hozni.

 

Budapest, 2017. június 28.

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata

 

Közlemény: Hazudik a baloldal a csepeli tüdőgondozóról

 

Szabó Szabolcs és a mögötte álló álbaloldali összefogás Rétvári Bence államtitkár válaszát kiforgatva hazudik a csepeli tüdőgondozóról.

Az egészségügy átalakítása után a tüdőgondozók fenntartása nem az önkormányzatok feladata. Az ilyen tartalmú szerződések évek óta hatályukat veszítették.

Amit Csepelen a szocialisták több évtized alatt hagytak lepusztulni, azt 2010 óta a Fidesz folyamatosan hozza rendbe. Így fog ez történni a tüdőgondozóval is. 

A birkózócsarnokon megspórolt 100 millió forintból és Németh Szilárd országgyűlési képviselő közbenjárásával rendbe fogjuk tenni a csepeliek számára a tüdőgondozás körülményeit.

 

Borbély Lénárd

Csepel polgármestere

 

Közlemény: Csepel és a közösségi közlekedés lehet az olimpia legnagyobb nyertese              

Utoljára frissítve: 2017. november 14., kedd 11:11

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail